Index Vakbarát Hírportál

Bukhatják a londoni magyarok a segélyt

2016. február 1., hétfő 22:15

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden új javaslatot készül előterjeszteni Nagy-Britannia uniós reformigényeivel kapcsolatban, írja az MTI.

Az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő testület vezetője erről Twitter-bejegyzésben számolt be hétfőn este. A volt lengyel miniszterelnök azt írta, hogy az elmúlt 24 órában jelentős előrelépést sikerült elérni a brit és az uniós tisztségviselők közötti tárgyalásokon, azonban még mindig vannak rendezetlen kérdések.

Tomorrow around noon I will table proposal for a new settlement for #UKinEU. Good progress last 24 hours but still outstanding issues

— Donald Tusk (@eucopresident) 2016. február 1.

David Cameron brit kormányfő vasárnap Londonban munkavacsorán fogadta Tuskot. A megbeszélés középpontjában a londoni kormány által Brüsszeltől követelt szabályozási reformok álltak. Cameronék többek között azt szeretnék elérni, hogy

a vendégmunkások ne legyenek jogosultak segélyre Nagy-Britanniában,

ami hátrányosan érintené az ott dolgozó kelet-európaiakat is.  A felek a vacsorán nem jutottak egyezségre, Cameron azonban később azt írta a Twitteren, hogy "jó találkozót" tartott Tuskkal, aki további 24 órányi tárgyalásba egyezett bele a megállapodás-tervezet közzététele előtt.

Donald Tusk új megállapodástervezetét kedden megküldik mind a huszonnyolc uniós tagállamnak, amelyek vezetői az Európai Tanács február 18-19-i csúcstalálkozóján fogják megvitatni a kérdést. A londoni kormány egyelőre nem reagált a bejelentésre.

A brit reformigényekről szóló tárgyalási folyamat hivatalosan novemberben kezdődött, miután Cameron elküldte pontokba szedett reformköveteléseit Brüsszelnek és az EU-társállamok fővárosainak. A vendégmunkásokra vonatkozó szigorításokon kívül a fő brit követelések között szerepel az is, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi, diszkriminatív döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagállamok kárára. Ezen felül Nagy-Britannia azt is szeretné elérni, hogy ne vonatkozzon rá az EU-integráció szorosabbra vonásának szerződéses kötelezettsége. A legtöbb vita forrása a külföldi munkások szociális ellátása, az ezzel kapcsolatos brit szándékot ugyanis a legtöbb tagállam diszkriminációnak tartja és elutasítja.

Nagy-Britanniában legkésőbb 2017 végéig népszavazást tartanak az ország EU-tagságáról, a brit kormány pedig a referendum előtt újra akarja tárgyalni az Európai Unióhoz fűződő viszonyrendszerét a többi tagállammal. A brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról, hogy az EU-n belül, vagy azon kívül akarják-e tudni hazájukat.

Rovatok