Index Vakbarát Hírportál

Egy csomó pénzből fejlesztünk ipari parkokat

2016. február 5., péntek 17:19 | aznap frissítve

Hatmilliárd forint forrásra pályázhatnak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az idén a magántulajdonban lévő ipari parkok - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken Debrecenben a Határ úti ipari parkban, amely elnyerte a Tudományos és technológiai park címet.

Lenner Áron Márk hozzátette: inkubátorházak fejlesztésre szintén a GINOP keretében további kétmilliárd forint áll rendelkezésre. Azok az ipari parkok, amelyek tulajdonosai között önkormányzatok is vannak, a területfejlesztési operatív program keretében további mintegy 50 milliárd forintot használhatnak fel fejlesztésre ebben az évben.

A KSH pénteken nyilvánosságra hozott adatai szerint tavaly decemberben 9,4 százalékkal nőtt az ipari termelés, az év egészében pedig 7,5 százalékkal. Lenner szerint a kormány célja, hogy 2020-ra a nemzeti össztermékben 30 százalék legyen az ipari termelés aránya, miközben az Európai Unióban csak 20 százalékos arányt tűztek ki célul.

Barcsa Lajos, Debrecen fideszes gazdasági alpolgármestere kijelentette: a város mindenben támogatja az ipari parkok fejlesztését. A Xanga cégcsoport csaknem húsz éve kezdték meg az ipari park kialakítását, akkor 40 hektár területen. A ma már 120 hektáros parkba betelepült 45 vállalkozás több mint ötezer embernek ad munkát. A debrecenivel együtt jelenleg hat tudományos és technológiai ipari park van az országban ez a szám néhány héten belül kettővel nő, a harmadik negyedévre pedig várhatóan eléri a húszat.

Rovatok