Index Vakbarát Hírportál

Falra másznak a nyugdíjasok az Erzsébet-program netes regisztrációjától

2016. február 8., hétfő 16:55

Elvileg múlt hét csütörtök óta lehet jelentkezni az Erzsébet-programban meghirdetett, nagycsaládosoknak, nyugdíjasoknak és fogyatékossággal élőknek szóló üdülésekre, de a program Facebook-oldalán olvasható kommentek, és több olvasónk visszajelzései alapján is úgy tűnik, hogy a rendszer alig működik.

A leggyakoribb panaszok alapján úgy tűnik, hogy

Sok más panasz is előfordult ezeken kívül, és olyan kommentelők is vannak, akiknek gond nélkül ment a pályázás. Sokan azt is megjegyezték, hogy korábban sokkal egyszerűbben lehetett pályázni, egyeseknek pedig az a baja, hogy szerintük nem tisztességes a nyugdíjasokkal szemben, hogy csak a neten lehet pályázni, ráadásul ehhez nyomtatni és szkennelni is kell.

Az oldalt üzemeltető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál rákérdeztünk, hogy

A válaszokat közöljük, ha megkaptuk őket.

Rovatok