Index Vakbarát Hírportál

Ráfekszik a turizmusra a kormány

2016. február 10., szerda 09:53 | aznap frissítve

Tárcát cserél a turizmus, a jövőben a Nemzetgazdasági Minisztériumtól átkerül a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, értesült a Magyar Idők. Ezzel kiemelt fejlesztési területté is válik az ágazat, amelyet együtt fognak kezelni a vendéglátóiparral.

A Rogán Antal által a kormány elé terjesztett elképzelés szerint egy egységesített állami szerv, a Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökség felelne a turizmus fejlesztéséért. Átalakulna a Magyar Turizmus Zrt. is, amely a tervek szerint 2017-től állami tulajdonban maradó, nyereségorientált társaságként vagy akár központi költségvetési szervként koordinálná a több alegységből álló szervezetet. 

Az új ügynökség a következő félévben megvizsgálná, milyen az országmárka, miből áll ma Magyarország turisztikai kínálata, majd ennek tükrében az idegenforgalom egyes részeiért felelős külön részlegeket állítana fel. A rendszer felállása után saját irányítója lesz a kongresszusi turizmusnak, a nemzeti jelentőségű rendezvényeknek, a természeti és kulturális örökségvédelemnek, illetve a fejlesztésnek. 

Az előterjesztés szerint az állam nem kívánja piaci szereplők helyét átvenni az intézkedéssel, a cél csak a folyamatok összehangolása. A kormány úgy gondolja, a program segítségével az idegenforgalom nemzetgazdasági súlya a mostani 10 százalék körüli értékről néhány éven belül 15 százalékra emelkedhet. 

Az idegenforgalom az utóbbi időben központosítás nélkül is szépen teljesített: a KSH adatai szerint 2015-ben 25 millió 765 ezer vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, 5,4 százalékkal többet, mint 2014-ben. A külföldi vendégek vendégéjszakáinak száma 4,6 százalékkal, majdnem 13 millióra nőtt, a belföldi vendégek pedig 6,4 százalékkal több, összesen 12 millió 850 ezer vendégéjszakát töltöttek el a szálláshelyeken.

Rovatok