Index Vakbarát Hírportál

Lassult az EU gazdasága tavaly év végén

2016. február 12., péntek 12:31

Az euróövezetben nem változott, az unió egészében csökkent a hazai össztermék (GDP) növekedési üteme a múlt év negyedik negyedében az előző három hónaphoz képest – ez látszik az Eurostat gyorsbecsléséből.

Az unió statisztikai hivatala pénteken közölte, hogy

Ezzel az euróövezetben az előző negyedévhez képest stagnált, az egy évvel korábbihoz képest pedig enyhén lassult a növekedés, az egész unió pedig mind a 2015 harmadik negyedévhez, mind 2014 végéhez képest rosszabbul teljesített egy kicsit.

A legnagyobb növekedést a múlt év negyedik negyedében éves összevetésben Szlovákiából jelentették (4,0 százalék), majd Románia (3,8 százalék), Lengyelország (3,6 százalék) és Spanyolország (3,5 százalék) következik. A skála másik végén pedig Görögország és Finnország áll, az előbbiben 1,9 százalékkal, utóbbiban pedig 0,7 százalékkal zsugorodott a GDP.

Az Eurostat szerint Magyarország hazai összterméke a negyedik negyedévben 3 százalékkal nőtt a múlt év hasonló időszakához képest, a harmadik negyedévhez viszonyítva pedig 1 százalékkal bővült.

Rovatok