Index Vakbarát Hírportál

Nem nagyon kell az embereknek a 10+10-es csok

2016. február 12., péntek 13:50

Január végéig 9 ezren igényelték sikeresen a családi otthonteremtési kedvezményt, vagyis a csokot a bankoktól – derült ki azokból az adatokból, amiket a Magyar Bankszövetség küldött el az Emmi egyik háttérintézményének, a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézetnek. Az adatokból sok érdekesség kiderül arról, hogy eddig kik akartak élni a csok adta lehetőséggel. Kiderül például, hogy

az eddigi 9 ezer igénylőknek csak a 9 százaléka költené új lakás vásárlására a támogatást.

Ez, azzal együtt, hogy a megítélt támogatások átlagos összege 1,14 millió forint körül van, azt jelenti, hogy a három gyermek után járó 10+10 milliós, csak új ingatlanra költhető támogatási ajánlat egyelőre nem ragadta meg az emberek fantáziáját. A háromgyerekes családok az igénylők 15 százalékát tették ki, vagyis még közülük sem mindenki akart a 10+10 milliós lehetőséggel élni.

Pedig a támogatások 35 százalékát részben vagy egészben előre vállalt gyermek után vették föl az emberek, vagyis nem arról van szó, hogy az emberek nem mernek előre gyermeket vállalni. Persze azt hozzá kell tenni, hogy ez azt is jelentheti, hogy nincs elég nagy kínálat új építésű lakásokból vagy beépíthető telkekből az országban, ezért még a háromgyerekesek is inkább a használt ingatlanokat keresik. 

Kiderült az is, hogy

Rovatok