Index Vakbarát Hírportál

Máris kivettek húszmilliárdot a költségvetési tartalékból

2016. február 17., szerda 09:59

Az elmúlt hét hétben 19,4 milliárd forintot vett ki a kormány az idei költségvetési tartalékból, írja a Napi.hu. A rekordnak számító összeg arra szolgál, hogy a kipótolják tavaly rohamtempóban elfogadott költségvetésen tátongó lyukakat. A kormány a tavalyi maradványok újraosztásáról is döntött, közel 30 milliárdos plusz forrást biztosítanak az MNV Zrt.-nek. 

A 2016-os költségvetést 2015 tavaszán terjesztették be, majd júniusban már el is fogadták néhány kisebb módosítás után. A költségvetés ilyen korai elkészítése az indoklás szerint a stabil gazdasági környezet előfeltétele, ugyanakkor kockázatokat is hordoz, mivel a tervek elfogadása után még születhetnek olyan döntések, amelyek befolyásolják a források megfelelő elosztását. 

Az elmúlt hetekben a tartalékból kivett összeg nagysága arra utal, hogy a gyorsan előjöttek a hibák: a kormány egy múlt heti döntésével 11 milliárd forintot vett ki a költségvetési tartalékból, majd egy kicsit később újabb 8,4 milliárd felhasználásáról döntött. Ebből 2,4 milliárd jut a Rogán-minisztérium felállításra, az államosított és rezsi-csökkentett kéményseprés támogatásra pedig 5,3 milliárd forintot különítettek el. 2,5 milliárdos többlettámogatást kap az eddig is  33,5 milliárdból gazdálkodó  Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Hivatala, 3,5 milliárd pedig az NFM-nek megy közútfejlesztésre.

Február közepére már elköltötték az egész éves tartalék 19 százalékát, 19,4 milliárdot, ami rekord.

A tartalékban 80,6 milliárd forint maradt, ebből az első félévben csak 20,6 milliárdot használhat fel a kormány.

A kormány döntött a tavalyi költségvetési maradványok újraosztásáról is. A legnagyobb tétel itt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek juttatott 29,7 milliárd forint, amelyek legnagyobb részéből ingatlanokat és cégeket vásárolhatnak. Az agrártárca is kap plusz 1 milliárdot ménesgazdaságok támogatására. A lóágazat különösen jól járt az újraosztással, ugyanis a Nemzeti Lovarda felújítására is jut 2 milliárd. Ezen felül a maradványokból elkülönítettek 1 milliárdot a Rubik-kocka múzeum megvalósításának előkészítésére. 

Rovatok