Index Vakbarát Hírportál

Rengeteg pénzért reklámozza magát a kormány Habony lapjában

2016. február 18., csütörtök 13:12 | aznap frissítve

A Modern Media Group által kiadott Lokál című ingyenes hetilap és hírportál több százmilliós reklámbevételt könyvelhetett el tavaly csak a magyar állam jóvoltából, írja az Átlátszó. A 2015-ös alapítású Modern Media Group Habony Árpád és Győri Tibor cége, mindketten a miniszterelnök belső köréhez tartoznak, Győri korábban miniszterelnökségi államtitkár és a miniszterelnök jogi tanácsadója volt.

A szintén tavaly tavasszal indult Lokál a Simicska-érdekeltség Metropol versenytársa az ingyenes lapok piacán, és online verziója is működik. A nagy állami és önkormányzati hirdetéskampány nyáron indult mindkét felületen, az átlátszós adatigénylésekből kiderül, hogy fél év alatt több százmillió forint került így a két tanácsadó lapjához. 

A Lokállal a budapesti kerületek jelentős része szerződött, rendszeresen megjelentek benne kormányzati kampányok, tízmilliókat költöttek olyan nagy  állami cégek, mint az MVM vagy a Szerencsejáték Zrt., de jelentős hirdető volt a Magyar nemzeti Üdülési Alapítvány is. 

Néhány kampány költségeiről pontos adatok is kiderültek, így például közel 50 millióért népszerűsítették Paks 2-t, Kocsis Máté 8 millió forint kerületi pénzt költött a józsefvárosi vezetés reklámozására, az Operettszínház pedig 17 milliós barterszerződést kötött a kiadóval. 

Csak listaár volt az Operettszínház 17 milliója

Cikkünk megjelenése után a Budapesti Operettszínház közölte: az átlátszó.hu által említett 17 milliós összeg listaár, amiből jelentős kulturális kedvezményt kaptak. Így az Operettszínház médiamegjelenéseire összesen csak 2,7 millió forint + áfát, azaz összesen bruttó 3,5 milliót költöttek, ebből készpénzben 1 milliót fizettek ki, a többi barter volt.

Az összes tétel együtt elérhette akár a 670 millió forintot is, de a legkisebb valószínűsíthető összeg is több mint 200 millió,

ami elég jelentős pénzmennyiségnek tűnik alig fél év alatt egy frissen indult újságnál. 

Rovatok