Index Vakbarát Hírportál

Durva számlákkal ijesztett rá a Főgáz a fogyasztókra

2016. február 26., péntek 13:12 | aznap frissítve

Nagy összegű, téves gázszámlákat küldött ki a hét folyamán a Főgáz sok ügyfelének Pécsett, írja a Bama.hu. A szokásos számlaösszegek mintegy két-háromszorosa érkezett a fogyasztókhoz, akik tömegesen reklamáltak az ügyfélszolgálatokon. Mint időközben kiderült, a tévedést az okozta, hogy hiba csúszott a becslésbe, amikor az E.ON átadta a Főgáznak a fogyasztók adatait. 

A Főgáz közölte, hogy januárban egy matematikailag meghatározott algoritmus - melynek részletei nem ismertek-  alapján becsült mennyiséget számláztak ki, diktálásra csak később lesz a lakosságnak lehetősége.

Azt is elmondták, ha valaki nem ért egyet a becsült mennyiséggel, bármelyik ügyfélszolgálaton kezdeményezheti a módosítását, a második számlától pedig minden fogyasztó visszaáll a korábban megszokottra: átalányfizetés vagy diktálás. 

Az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) és az E.ON által kiadott közleményekből pénteken kiderült: a folyamatos egyeztetés ellenére az adatszolgáltatás közben hibásan becsült adatok is átkerültek az E.ON-tól a Főgáz Zrt.-hez, ami egyes ügyfelek esetében egyszeri számlázási problémát okozott.

A téves számlázásban a minden hónapban valós fogyasztási adatokat rögzítő, havi diktálási elszámolást választó ügyfélkör érintett. Ezen ügyfelek esetében a megszokottól eltérő módon becslés alapján készült el az új szolgáltató első számlája, a becslésnél az E.ON adataiban volt a hiba. A problémát az okozta, hogy a decemberi átadás-átvételi mérőállás alapján kiszámított napi átlagfogyasztás értékét nem az éves fogyasztásból határozta meg a számítást végző rendszer, hanem a decemberiből, és így magasabb várható fogyasztást kalkulált. Az adatok ellenőrzése során ez a probléma nem jelentkezett.

Ezek az adatok korábban azért nem okoztak problémát, mert a számlázás nem ezek alapján történt, a becslés kizárólag az átadás-átvételi folyamathoz volt szükséges. Az E.ON elnézést kér a kellemetlenségért, azonnal javítja az érintett adatot, és szorosan együttműködik a Főgáz Zrt.-vel a probléma minél előbbi megoldása érdekében, írják a közleményben. 

Rovatok