Index Vakbarát Hírportál

Megduplázzák Matolcsyék fizetését, és eltitkolnák az MNB-alapítványok adatait

2016. február 29., hétfő 10:44

Jogerős bírósági döntést törvényben felülírva gátolnák meg, hogy a jegybank alapítványainak adatai nyilvánosságra kerüljenek, és jelentősen megemelnék az MNB vezetőinek a fizetését is. Minderről hétfőn, a magyar Oscar-győzelemmel egy időben adott be törvénymódosítást a fideszes Bánki Erik, a beadvány kivételes eljárásban megy át, a gazdasági bizottság már tárgyalta is, kedden pedig már el is fogadhatják.

Nem derül majd ki semmi

Várhatóan mégsem tudhatjuk meg, hogyan sáfárkodtak a rájuk bízott milliárdokkal az MNB alapítványai. A jegybank ugyanis hiába vesztett pert a szocialisták ellen, hiába döntött úgy a bíróság, hogy ki kell adni az alapítványok rejtegetett adatait, most a fideszes Bánki Erik hétfőn beadott egy olyan javaslatot, amely lehetőséget teremtene arra, hogy az MNB-alapítványok adatait mégis inkább titokban tartsák.

A képviselő a jogerős bírósági döntéssel szembefordulva kivenné az alapítványokat az infotörvény hatálya alól, az új szabályt a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kellene. Ez azt jelenti, hogy erősen kérdéses, napvilágra kerülhet-e majd bármi is azokból az adatokból, amelyekről a bíróság korábban már kimondta, a nyilvánosságra tartoznak. Például hogy hogyan gazdálkodtak az MNB által 260 milliárd forintnyi közpénzből létrehozott alapítványok, kivel, mikor, milyen tárgyban szerződtek.

A jogerős ítéletben kimondták: mivel az MNB-nek kizárólag közfeladatai vannak, ezért akármilyen konkrét funkció ellátása céljából is hoz létre alapítványt, azt mindenképpen közfeladatot ellátó szervnek kell tekinteni, az alapítványok adatai pedig közérdekűek. Ezt írná most felül törvénnyel a fideszes módosítás.

Duplázzák a fizetéseket

Bánki Erik javaslatának indoklásában azt írják, hogy „az MNB által létrehozott alapítvány vonatkozásában az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét, a törvényi szabályozás szerint ezért ezen adatok nyilvánosságára nem az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló törvény szabályait kell alkalmazni".

De nemcsak az adatok megismerhetőségét nehezíti meg, illetve lehetetleníti el a fideszes javaslat, hanem egyúttal meg is emeli a jegybank vezetőinek a fizetését. A Matolcsy Györgynek járó eddigi 2,5 millió körüli havi bért 5 millió forintra, az alelnökök fizetését 4,5 millió forintra emeli, a Monetáris Tanács tagjainak havi 3 millió forintot juttatna, ahogy a felügyelőbizottság tagjainak is. A felügyelőbizottság elnökének, a fideszes Papcsák Ferencnek 3,5 millióra emelnék a havi bérét a mostani 1,2 millióról. Ő egyébként az, aki korábban vizsgálatot ígért egyebek mellett az alapítványok ügyében is.

Rovatok