Index Vakbarát Hírportál

Jön a kémények rezsicsökkentése

2016. március 8., kedd 07:33

Drasztikusan csökkentené a kéményellenőrzések számát a kormány, egyes füstelvezetők rendszeres vizsgálata pedig meg is szűnne a kabinet javaslata alapján - írta a Magyar Nemzet keddi számában.

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke a lapnak adott interjúban "közveszélyes rezsicsökkentő tervnek" minősítette az ötletet és elmondta: jelenleg is mintegy 150 ezer életveszélyes kéményt tartanak nyilván, ez a szám pedig rövid időn belül megtöbbszöröződhet, írja az MTI.

A júliustól életbe lépő rendelet tervezete szerint a gázkéményeket kétévente kell ellenőrizni, a szilárd tüzelésű fűtőberendezések elvezetőrendszereinek vizsgálata pedig négyévente egy alkalomra csökkenne.

Az elnök kifejtette, hogy egy háztartásnak évente 1500-2000 forintot kell fizetnie júliusig a kéményvizsgálatokért, a biztonságért, az ellenőrzések megszüntetésével azonban az életüket kockáztatják majd az emberek. Vámos szerint az intézkedés miatt a megmaradt cégek a megrendeléseik 70 százalékától esnek majd el, miközben a vállalkozók az év közepétől már amúgy sem kérhetnek pénzt a lakosságtól a kémény tisztításáért.

Rovatok