Index Vakbarát Hírportál

Kamuzik a kormány a gazdaságfejlesztési pénzekről?

2016. március 9., szerda 18:30

A kormány egyik leggyakrabban hajtogatott mantrája, hogy a 2014-2020-as periódusban az uniós források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre használják majd fel.

Csakhogy a Portfolio.hu-nál megnézték az operatív programok éves fejlesztési kereteit, és arra jutottak, hogy az idén év végéig csak az összes uniós pénz 27-47 százalékát lehet gazdaságfejlesztésre pályázni, attól függően, hogy milyen kiírásokat vesz számításba az ember. De akárhogy is nézzük, ebből egyik sem 60 százalék.

2014 és 2020 között  összesen 9247 milliárd forintnyi megpályázható keret van összesen 10 operatív programban, társfinanszírozással együtt, vagyis ennyire lehet pályázni ebben az időszakban. Ennek 2016 végéig a 80,6 százalékát lehet majd megpályázni, egyelőre erről 80,6 százalékról lehet tudni, hogy azt hogyan akarja elkölteni a kormány. 

A Portfolio munkatársai először kiszűrték a kiemelt, nevesített felhívásokat, mert ezeken csak meghatározott intézmények indulhatnak, így ez nem igazán nevezhető közvetlen gazdaságfejlesztésnek. Ezután megnézték, hogy mennyi jut

  1. közvetlenül gazdaságfejlesztést segítő egyszerűsített és standard felhívásokra,
  2. egyszerűsített és standard felhívásokra általában és ezeken felüli,
  3. gazdaságfejlesztési célnak besorolható pályázatokra. 

Arra jutottak, hogy bár egyes operatív programoknál kijön a gazdaságfejlesztésre költhető 60 százalék, sőt, a Vidékfejlesztési Programnak gyakorlatilag 89 százaléka ilyen, a legszűkebb 1.kategória szerint az összes pénznek csak 27,6, a 2.+3. kategória szerint 47 százalék jut közvetlen gazdaságfejlesztésre. 

Persze megjegyzik, hogy az összes pénz 20 százalékát majd csak jövőre írják ki, és ha a legtágabb kategória szerint értelmezzük azt,hogy mit jelent a "közvetlen gazdaságfejlesztésre fordított összeg", akkor azzal együtt kijöhet az, amit a kormány állít, de egyelőre úgy tűnik, hogy ez inkább egy kormányszlogen, ami jól hangzik, jól kommunikálható, de nem felel meg teljesen a valóságnak.

Rovatok