Index Vakbarát Hírportál

Készül már a tőzsde 5 éves terve

2016. március 9., szerda 10:56

Nagy tervei vannak a Magyar Nemzeti Banknak a tavaly ősszel megvásárolt Budapesti Értéktőzsdével, amikről az MNB alelnöke és tőzsde elnöke, Nagy Márton beszélt szerdai sajtótájékoztatóján. A Portfolio beszámolója szerint az MNB a következő öt évre előre tervez, hogy megerősítsék a magyar tőkepiacot 2019-2020-ra, mire körül várhatóan elapadnak az uniós fejlesztési források. Nagy Márton azt mondta,

5 év alatt a GDP 30 százalékára akarják emelni a BÉT kapitalizációját

a mostani 13 százalékról, vagyis az a cél, hogy a tőzsdén lévő cégek piaci értéke együtt a GDP 30 százalékát tegye ki. Nagy szerint ez 0,2-0,3 százalékkal növelhetné a magyar GDP-t

Ezen kívül az a cél, hogy 

Azokat a cégeket, amelyek szeretnének tőzsdére lépni, először az Előszoba programban értékelnék és készítenék föl arra, hogy sikeresen tudjon részvényeket kibocsátani. A cégeket ebben kereskedelmi bankok, tanácsadók és brókercégek segítenék, amelyeket az MNB és a BÉT az IPO Partner programjában szeretne összefűzni. A cél az, hogy legalább 10 ilyen partnere legyen a tőzsdének. 

A tanácsadók és pénzügyi cégek mellett persze a kormányzattal is együtt akarnak működni a stratégia végrehajtásában, és abban is, hogy kiválasszák, melyik állami vállalatokat vezethetnék be a tőzsdére.

A tőzsde új vezetése azt is szeretné elérni, hogy a magyar intézményi és lakossági befektetők több részvényt vásároljanak, amit részben az adminisztrációs terhek csökkentésén keresztül akarnak elérni, bár sok konkrétum egyelőre nem hangzott el. 

Rovatok