86 éves korában, tüdőgyulladás szövődményei miatt meghalt John Gutfreund amerikai befektető, a Salomon Brothers nevű befektetési cég egykori vezetője. Magyarországon talán kevés embernek mond valamit a neve, de John Gutfreund a 80-as években a Wall Street egyik legnagyobb tőzsdecápája volt – akkor, amikor az először eluralta a világot, és amikorról a Wall Streettel, bankokkal és tőzsdézéssel kapcsolatos sztereotípiánk többsége ered.
Ennek a sztereotípiának az építéséhez Gutfreund is nagyban hozzájárult, még ha akaratán kívül is, ő volt ugyanis az egyik főszereplője (A nagy dobás és a Közösségi háló alapjául szolgáló könyveket is jegyző) Michael Lewis Brókerpóker című könyvének, az egyik első bestsellernek, ami a Wall Street romlottságáról és kapzsiságáról szól.
aki olyan magasra ért, ahová előtte csak nagyon kevesen, hogy aztán onnan zuhanjon a mélybe.
Gutfreund 1929-ben született New Yorkban egy jól menő húskereskedő gyermekeként, aki bevezette fiát a kereskedői társaságba. Így történt, hogy amikor az eredetileg angoltanárnak készülő Gutfreund visszatért a koreai háborúból az 50-es évek elején, és találkozott William R. Salomonnal, a Salomon Brothers befektetési bank egyik tulajdonosával, hagyta magát meggyőzni, hogy ne a katedrát válassza, hanem dolgozzon inkább a Wall Streeten.
A Salomon Brothers ekkor még egy viszonylag kicsi, amolyan családi vállalkozás volt, ami leginkább azzal foglalkozott, hogy bankoknak, biztosító társaságoknak és nyugdíjalapoknak adott és vett kötvényeket, részvényeket. Gutfreund a statisztikai osztályon kezdett, aztán önkormányzatok kötvényeivel kereskedett, 1963-ban már partner a cégben, majd 1978-ban már a cég egyik vezetője volt. Innentől már csak pár ügyes és bátor húzás, illetve a véletlenek szerencsés együttállása kellett ahhoz, hogy Gutfreund felszivarozza magát a pénzügyi világ csúcsára.
A bátor húzás az volt, hogy 1981-ben eladta a Salomont egy olajkereskedő cégnek, a Phibrónak 483 millió dollárért, amivel a Salomon összes partnerét pofátlanul gazdaggá tette. A szerencsés véletlen pedig az, hogy nem sokkal ezután az olaj ára bezuhant, a Phibro-Salomon céget pedig csak Gutfreundék kötvénykereskedői tartották a víz fölött, így Gutfreund meg tudta győzni a cég tulajdonosait, hogy golyózzák ki az addigi vezetőt (akinek anno eladta a Salomont), és tegyék meg őt vezérigazgatónak. Ezután nem sokkal vissza is nevezte a céget Salomonra.
Gutfreundot 1985-ben már a Wall Street királyának hívta a sajtó, aki a World Trade Center 43. emeletéről irányította birodalmát. Ezt részben annak köszönhette, hogy a 80-as években mindenki hitelből akart élni, a fogyasztóktól a cégeken és önkormányzatokon át egészen az amerikai szövetségi kormányig, a kötvénykibocsátásnak pedig nem volt nagyobb mestere ekkor a világon, mint a Salomon Brothers. Ráadásul elég innovatívak is voltak, például ők találták ki, hogy hogyan lehet jelzáloghitelekből kereskedésre alkalmas értékpapírt csinálni, amiből aztán hatalmas üzlet, majd világméretű összeomlás lett, ugye.
Amellett, hogy nagy volt az igény és sok volt a tapasztalat, valószínűleg Gutfreund buldog kereskedési és cégvezetési stílusa is segített. Még cégvezetőként is órákat töltött kereskedéssel, vagy azzal, hogy csak mászkált a brókerek között, és kellemetlen kérdésekkel cseszegette az alkalmazottakat. Valami hatodik érzékkel mindig pont azokat a kereskedőket találta meg, akiknek éppen rosszul állt valamilyen ügyletük, hogy addig üvöltözzön velük, amíg nem kezdtek el pénzt csinálni. Az egykor a Salomon kötvénykereskedőjeként dolgozó, majd a cégről könyvet író Michael Lewis szerint az öreg
kiszagolta, ha valaki pénzt veszít.
A folyamatos pszichológiai terrorért cserébe a tréderek rengeteg pénzt kereshettek, akár többet is, mint Gutfreund maga, aki persze elképesztően gazdag volt, és persze úgy is élt, mint egy igazi király. Az extravagáns húzásairól elég sok sztori kering, a legjobb talán a 60. szülinapjáról szól: a felesége kibérelte neki a párizsi Carnavalet Múzeumot, a szülinapi tortát a cukrásszal együtt viszont New Yorkól hozatták egy Concorde gépen.
A Wall Street királyának története azonban nagyjából úgy végződött, mint egy igazi pénzügyi tanmese, a csúcsra vezető kapzsiság és keménykedés ugyanis végül Gutfreund bukásához vezetett. 1991-ben ugyanis a Salomon belekeveredett egy elég kemény botrányba:
Elkerülendő azt, hogy egy befektető gyakorlatilag az állam uzsorása lehessen, van Amerikában egy szabály, hogy egy befektető legfeljebb az éppen aktuálisan kibocsátott állampapírok 35 százalékát veheti meg. Egy befektetési cég viszont elvileg mások nevében vásárol be, így ennél többet is vehet.
A Salomon egyik kereskedője az adott kibocsátás 95 százalékát vette meg, azt hazudva, hogy erre kapott megbízást az ügyfeleitől. Ez önmagában elég nagy botrány, de erről Gutfreund nem tehetett. Arról viszont igen, hogy miután megtudta, mit csinált az alkalmazottja, hónapokig nem szólt a hatóságoknak.
Mikor ez kiderült, a kormány, az amerikai jegybank, a versenytársak és a befektetők is a fejét követelték, amiért eljátszotta az emberek bizalmát a pénzügyi rendszerben. A Salomonnak végül 290 millió dollár büntetést kellett fizetnie a pénzügyi hatóságnak, Gutfreundnak pedig le kellett mondania, és
Innentől jó darabig pereskedéssel ment el az ideje, milliókra perelték a Salomon részvényesei, amiért a titkolózása és csökönyössége miatt a cég vesztett az értékéből, ő pedig a Salomont perelte, amiért nem adtak neki akkora végkielégítést, mint amekkora szerinte járt volna neki. Amikor ezek az ügyek elcsendesedtek, élete hátralévő részében kisebb bankoknak adott tanácsot, és néha bement a tévébe, ha valami nagyobb banki szemétségről kellett szakértőként beszélni. Bocsánatot viszont sosem kért senkitől, mert ahogy a karrierje végét jelentő botrány kapcsán is mondta:
Senkitől semmiért nem kérek bocsánatot, mert a bocsánat szart sem ér. Ami történt, megtörtént.
(forrás: New York Times, Wall Street Journal)