Index Vakbarát Hírportál

Jó éve volt tavaly a balatoni horgászatnak

2016. március 16., szerda 08:51

Várhatóan 35 millió forint körül alakul a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. múlt évi eredménye, és a horgászok körében javult a tó megítélése is - mondta Szári Zsolt, a cég vezetője a Magyar Időknek.

A cégnek tavaly 725 millió forint árbevétele volt. Ebből 616 millió a területi engedélyek forgalmából származott, a többi az angolna halászatából, a tógazdasági halértékesítésből, a kiskereskedelmi és kotróüzemi tevékenységből, valamint a vendégház bevételéből. A vezérigazgató elmondása szerint javult a Balaton megítélése a horgászok körében a halászat betiltásával, ennek köszönhetően nőtt a területiengedély-kiváltási kedv.

A tó halállománya is növekedett tavaly. 2015-ben 22 helyszínen volt a Balatonban haltelepítés. Pontyból 365 tonnát telepítettek. Előnevelt csukából 256 ezer darabot, egynyaras süllőből 6,7 tonnát helyeztek ki. A három fő halfajon kívül telepítettek még 1,5 tonna compót, terven felül 1,1 tonna széleskárászt, 750 kilogramm kétnyaras harcsát és 200 darab kétnyaras balint. Újdonságként a Balaton történetében idén először telepítettek menyhalat a vízbe.

A horgászjegyekből származó bevétel több mint tíz százalékkal emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest. A jogszabályi környezet szigorodott a korábbihoz képest: a tetten ért orvhalász akár két évig terjedő szabadságvesztést is kaphat már a halászeszköz használatáért is, anélkül, hogy halat fogott volna. Ez és a halőrzés hatékonyságának növelése javította az orvhalászat elleni fellépést: míg évekkel ezelőtt több tízezer méter illegálisan elhelyezett hálót találtak a Balatonban, addig ez tavaly nem érte el a kétezer métert.

Rovatok