Index Vakbarát Hírportál

Nem biztos, hogy Matolcsyé lesz a Bálna

2016. március 17., csütörtök 09:35 | aznap frissítve

A Magyar Nemzeti Bank mellett más jelentkezők is gondolkodnak rajta, hogy megvegyék a fővárostól a Duna-parti Bálna épületét, de még megvárnák, amíg lezárulnak az épület körüli perek - írja a Figyelő. A Matolcsy György vezette jegybank még novemberben jelentette be, hogy szívesen megvenné a  jelenleg elég veszteségesen működő épületet, amiben oktatási és pénzügyi centrumot és pénztörténeti múzeumot alakítana ki, és ide hozná a Corvinus Egyetemen működő doktori iskoláját is. 

Januárban a Főváros pályázatot is kiírt az épületre, akkor viszont úgy tűnt, hogy csak az MNB lát fantáziát az épületben, bár ezt Tarlós István főpolgármester februárban leállíttatta. A pletykák szerint Tarlós nem akarta volna Matolcsy intézményének adni a Bálnát, mert a jegybank elnöke még 2011-ben, gazdasági miniszterként megvétózta a BKV támogatását. A Figyelő forrásai szerint azért egy személyes ellentét nem gátolta volna meg Tarlóst abban, hogy túladjon a Bálnán, de ha igaza van a lap forrásainak, akkor a végén így sem biztos, hogy a jegybankkal kell majd üzletelnie a fővárosnak. Hogy mennyiért kellhet el  Bálna, azt még nem tudni, az épület értékbecslése még tart. 

Rovatok