Index Vakbarát Hírportál

Visszakerült magyar tulajdonba a MOM Zrt.

2016. március 24., csütörtök 16:11

Ismét száz százalékos magyar tulajdonba került az 1876-ban alapított MOM Vízméréstechnikai Zrt., a vízmérőműszer-gyártó, írja a társaság közleményében. A vállalkozást a társaság menedzsmentjéből álló befektetési csoport vásárolta vissza részben a K&H nyújtotta hitel segítségével a német Diehl Metering konszerntől.

A tulajdonosváltás ellenére a két cég továbbra is szorosan együttműködik a kereskedelmi vonalon. Timár Dávid, a MOM Zrt. kereskedelmi vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy egy már nyugati színvonalon működtetett, költséghatékony vállalat került magyar tulajdonba. A vízipar meghatározó irányának az okosmérést nevezte, amelyben hozzávetőleg 98 százalékos a cég piaci részesedése, 2015-ben több mint 130 ezer okos- és több mint 500 ezer rádiómodul fogadására alkalmas mérőt alkalmaztak a magyar szolgáltatók.

Tímár nagy lehetőségeket lát abban, hogy a cégnek saját fejlesztései és sikeresen működő befejezett projektjei vannak az okosmérők gyártásának és kihelyezésének területén. Az Észak-dunántúli Vízmű Zrt.-vel kialakított együttműködés keretében több mint 1000 vízmérőt telepítettek, amelyek folyamatosan adatokat szolgáltatnak a vízmű nyomásmenedzsment rendszerének, mondta. A vállalatnak mintegy 150 alkalmazottja van, éves forgalma hárommilliárd forint körüli. A nyilvános adatbázis szerint adózott eredménye 2014-ben 91,1 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 113,49 millióról.

Rovatok