Index Vakbarát Hírportál

Sztrájkbizottság alakult az egyik legnagyobb autóipari cégnél

2016. március 25., péntek 11:10

Sztrájkbizottság alakult csütörtök este a sopronkövesdi Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft.-ben, miután a munkavállalókat tömörítő érdekképviselet nem tudott megállapodni a nyugat-dunántúli régió egyik legnagyobb, 2400 embert foglalkoztató, autóipari beszállító vállalatának vezetőivel az idei évi béremelés mértékéről - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi elnöke pénteken az MTI-t.

Az Autoliv egyike annak a három autós cégnek, amelyekről a Vasas Szakszervezeti Szövetség közölte, hogy az Audi mellett hamarosan sztrájkba léphetnek. A másik kettőről még nem derült ki, melyek lehetnek. A sztrájkhangulat egyébként nem korlátozódik az autóiparra, péntek reggel jött a hír, hogy a Tesco-alkalmazottak egy része is munkabeszüntetésre készül.

  Marsitsné Horváth Marianna elmondta, hogy az érdekképviselet 12 százalékos béremelést követel, a munkáltató 2,5 százalékos béremelést javasolt a csütörtöki egyeztetésen. Az ilyen alacsony béremelést megalázónak tartják, közölte. A szakszervezet ezen felül szeretné érvényesíteni az autóipari cég korábbi vezetőjének két évvel ezelőtt, mintegy 1500 ember előtt, egy nagygyűlés keretében tett, ugyanakkor írásba nem foglalt ígéretét, amely szerint a fizikai dolgozók 13. havi bért, a szellemi és az indirekt fizikai dolgozók 13. havi bért és üdülési pénzt kapnak az idei évben. Ezt a korábbi ígéretet az új vezetés nem támogatja - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy már elkezdték az aláírások gyűjtését, a sztrájkot például az éjszakai műszak valamennyi dolgozója támogatta. Az Autolivben megalakult sztrájkbizottság független az Audi Hungaria Motor Kft.-nél március 21-én létrejött sztrájkbizottságtól, ugyanakkor mint autóipari beszállító támogatják az ottani törekvéseket is.

Az Autoliv Ipari és Kereskedelmi Kft. a stockholmi székhelyű Autoliv-cégcsoport tagja, amely biztonsági öveket gyárt járművekhez. A cég 1993 óta van jelen Magyarországon. Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nyugat-dunántúli regionális vezetője elmondta, hogy általános az elégedetlenség az autóipari dolgozók és a beszállítói kör munkavállalói között. Az okok között a munkaerőhiányt, a termelési elvárások folyamatos növekedését és az alacsony béreket jelölte meg - erről a témáról ebben a cikkben írtunk bővebben. A beszállítói körben dolgozók alapbére például 20-30 ezer forinttal alacsonyabb, mint az ágazat vezető vállalatainál dolgozóké, ezért a jövőben több beszállító is követheti az Autoliv példáját, mondta.

Rovatok