Index Vakbarát Hírportál

Áprilistól a vonaton is lehet helyjegyet venni

2016. március 31., csütörtök 13:46

Jövő hónaptól a vonaton is lehet helyjegyet venni, ugyanannyiért mint a pénztárban, jelentette be a MÁV az MTI-nek. Ezzel egy olyan fejlesztés valósult meg, ami a világ fejlettebb vasútjainál többnyire 10-15 éve igénybe vehető.  

A honlapon ehhez még azt is jelzik, hogy ha az ember olyan állomáson felejt el helyjegyet venni, ahol egyébként volt pénztár vagy jegykiadó automata, akkor ugyanúgy pótdíjat kell fizetnie. 

A bejelentést sajnos kissé beárnyékolja, hogy családoknak vagy csoportoknak nem lesz érdemes ezt a szolgáltatást választani. A MÁV ugyanis pár napja mondta el, hogy jó eséllyel csak családelválasztó jegyeket tud majd kiállítani. A jelenlegi jegyértékesítési rendszer ugyanis véletlenszerűen adja ki a jegyeket. Azaz az új, 3,5 milliárd forintért telepített rendszer sem képes egyelőre arra, hogy arra a helyre adjon jegyet, ahova az utas kéri. Mint azt a cég szóvivője közölte: gyűjtik a tapasztalatokat, és dolgoznak az ügyön.

Azt is bejelentették, hogy az utasok ezután tényleg a megtett út alapján fogják kifizetni az utazás árát, nem a MÁV számításai alapján.

Rovatok