Index Vakbarát Hírportál

Lázár Sesztákkal harcol az energetikáért

2016. március 31., csütörtök 06:53

Elég alapos összefoglaló jelent meg a Figyelőben az energetika területén egyre éleződő Lázár-Seszták-szembenállásról. A cikk nyolc oldal, röviden arról szól, hogy sok feszültséget okoz a Miniszterelnökség alatt, Németh Lászlóné irányításával létrehozott Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ).

Az állami energetika ugyanis korábban egyértelműen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítása alá, az MVM-hez tartozott, azt pedig, hogy a lakossági fogyasztókat most a Miniszterelnökség által felügyelt rezsiholdingba pakolják, nem tetszik mindenkinek.

Egészen pontosan persze azt aligha bánná a Seszták Miklós vezette NFM és az MVM, ha a kormány a multik kiűzése után nem az ő zsebükből folytatná a rezsicsökkentgetést, hanem például az ENKSZ pénzéből, csak a helyzet az, hogy más terv nem nagyon látszik. Nekik ugyanis vannak jól menő üzleteik is, a rezsiholding pedig első körben leginkább egy hatalmas pénznyelőnek tűnik, némi reménnyel arra, hogy valami szinergikus hatás idővel mérsékli majd a veszteségeket.

És még érthetőbb a feszültség, ha tudjuk, hogy milyen ötletek merültek már fel az ENKSZ jövőbeli veszteségeinek ellensúlyozására. Például az igen jól jövedelmező paksi erőmű átpakolása is az MVM-től Lázárékhoz, de szóba jött még a nukleáris hulladék kezelésére szánt pénzek elrezsicsökkentése is. Az MVM-nek ráadásul afelől sem nagyon lehetnek kétségei, hogy az állam valahogy az ő zsebükből fizeti majd ki azt az összeget, amit a rezsicsökkentés hevében megnyomorított külföldi multik miatt futó uniós eljárás után lesz kénytelen.

Szóval megy az acsarkodás a lakossági fogyasztók miatt, a hetilap pedig számos politikai és gazdasági szereplőt megpróbál elhelyezni az MVM-ENKSZ térfelein, sőt még azt is tudni véli, hogy Orbán Viktoré lesz a végső szó. Mármint abban, hogy végül melyik tárca felügyeli az energetikát, és hogy idővel átpakolják-e valamilyen módon a lakossági fogyasztókat is a fejlesztési minisztérium alá, vagy a Miniszeterelnökség és az ENKSZ birodalomépítési terveinek engednek nagyobb teret.

A cikkből az is kiderül: Simicska Lajos már nem meghatározó a hazai energetikában és már nem szervezi az MVM Veszprém kézilabda csapatának finanszírozását sem, de vett magának egy saját páholyt, mert a sportágat megszerette.

Rovatok