Index Vakbarát Hírportál

Lázár nem kegyelmezett, megszűnik a háttérintézmények kétharmada

2016. április 6., szerda 11:00

A kormányzati háttérintézmények kétharmadát megszüntetik a bürokráciacsökkentés jegyében, az Origo értesülése szerint erről hosszas lobbizást és nagy vitákat követően kedden született végleges döntés.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter január végén jelentette be, hogy 73 állami intézmény „került célkeresztjébe”, amelyek összesen 50 ezer embert foglalkoztatnak. Arra azonban számítani lehetett, hogy nem fog mindegyik megszűnni, ez esetben ugyanis például Ferihegynek és Paksnak is le kellett volna állnia.

Az Index forrásai szerint Lázár januárban a legdrasztikusabb tervezettel állt elő, hogy később tudjon engedni. Az Index által megszerzett januári tervek például idénre 20, jövőre további 10 százalékos leépítésről szóltak. 

A legtöbb bezárás az Emberi Erőforrások Minisztériumát és a Földművelésügyi Minisztériumot érinti, a két hónapos lobbizás alatt összesen 24 háttérintézményt tudtak megmenteni Lázártól.

Az egyelőre nem tudni, hogy pontosan melyik intézmények érintettek, ahogy azt sem, hogy a felszámolásra ítélteknek mi lesz a pontos sorsuk. Korábbi értesüléseink szerint egyesek feladatköreit a minisztériumok veszik át, mások akár gazdasági társasággá is alakulhatnak. 

Rovatok