Index Vakbarát Hírportál

Hétfőtől közvetlen repülőjárat jár Debrecen és München között

2016. április 11., hétfő 13:53

Megérkezett a debreceni repülőtérre a Lufthansa első menetrend szerinti járata Münchenből hétfőn délelőtt, a járat ezentúl heti három alkalommal közlekedik a két város között. Az első járatot hagyományosan fogadták a debreceni repülőtéren: a Bombardier CRJ 900-as típusú, 98 személyes repülőgép két vízsugár alatt gördült be a légikikötőbe.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere és Antal Gábor, a Lufthansa-csoport magyarországi igazgatója egyaránt mérföldkőnek nevezte a járat indítását, amely jelentősen hozzájárulhat a régió gazdasági, turisztikai fejlődéséhez, új munkahelyek teremtéséhez. Az új járattal a Debrecenből a müncheni légikikötőn keresztül mintegy 130 járatra szállhatnak át, de a debreceni indulású járat kényelmes alternatívát kínál a határon túli, szlovákiai, ukrajnai, romániai lakosok és vállalatok számára is - mondta az igazgató.

Rovatok