Index Vakbarát Hírportál

Az Együtt eltörölné az áfás számlát

2016. április 13., szerda 12:56

Csak akkor vezethessen be a mindenkori kormány egy új adminisztrációs terhet, ha a régiekből legalább ugyanannyi terhet elvesz, áll az Együtt Váradi Alapítványának új közpolitikai vitairatában.

Először muszáj legyen gondolkozni is

Pápa Leventéék kanadai mintára adminisztrációs plafont akarnának bevezetni. Ezt úgy oldanák meg, hogy csak akkor legyen előírható tetszőleges új bürokratikus teher a vállalkozásoknak, ha ezzel párhuzamosan ugyanannyi munkaórányi tehercsökkenést ír elő a kormány. Emellett köteles lenne kormány előzetes hatásvizsgálattal megbecsülni, hogy adott iparágakban egy vállalkozásra vagy egy munkavállalóra mekkora teher hárulna egy új szabállyal.

Így megszüntethető lenne, hogy a kormány egész iparágakat rángasson egyik napról a másikra. Pápáék örülnek, hogy most már Lázár is bürokráciacsökkentést akar, csak úgy szerintük kevés értelme lesz, hogy nincs is kimondva semmilyen értelmes cél, csak általában valami csökkentés, és az eszközök sem világosak.

Hülyeség áfás számlára várni a boltban

A készpénzek fizetések érdemi csökkentésére egységes elektronikus számlázási rendszer kialakítását szorgalmazzák, ahová fokozatosan kötelező lenne belépni. Itt az elektronikus fizetéssel egy időben menne az áfás számla a NAV-nak és a vevő cégnek is. Jó tudni, hogy az áfás számla egyébként semmi extra, csak olyan számla, amin rajta vannak a vevő adatai is.

POS-bővítés egyébként is kéne

Nagyjából százezer helyen lehet kártyával fizetni Magyarországon, ami elég kevés. Ez azért is van, mert a boltoktól viszonylag sok pénzt kérnek el a bankok a szolgáltatásért, rossz a szabályozás, mert nincs igazi verseny ezen a piacon, mondta el Pápa. Ezért itt állami beavatkozásra lenne szükség, első körben 3 milliárdból már 30 ezer új elfogadóhelyet, azaz POS-terminált tehetne ki az állam, amivel felpörgethetné a bankok közti versenyt.

A kis értékű vásárlásokra emellett szerintük bőven el lehetne fogadni a sima nyugtát is, esetleg némi korlátozással, mondjuk munkavállalónként 200 ezer forintig és vállalkozás összes költségének 5 százalékáig.

Egyebek mellett a vitairatban fontosnak tartották kiemelni, hogy az adóhivatalai dokumentumoknak muszáj lenne közérthetőknek lenni. Ehhez a NAV dolgozóit kéne képezni, illetve kötelezően kéne tesztelni a felhasználókon, hogy értik-e amit az adóhivatal kérne tőlük.

De hasonlóan fontosnak tartják, hogy a NAV ne behajtócég legyen, hanem egy állami szolgáltató szervezet. Ezért például kisebb vétségeknél eltörölnék a bírságolást, és újra elővennék Bajnai pár éves ötletét a sárga lapról. Ami annyit jelent, hogy először csak figyelmeztetést kapna egyes most rögtön büntetett eljárásokban a hibázó cég. 

A pontos javaslataikat elküldik a NAV-nak és beadják törvénymódosításként is pár héten belül. "Nem vagyok naiv, semmi realitása nincs, hogy ebből bármi megvalósuljon rövid távon. De pár év alatt viszont már muszáj, hogy legyen, hiszen úgyis ez lesz a jövő" - mondta el kérdésre Pápa.

Rovatok