Index Vakbarát Hírportál

Háromszoros áron vettünk helikoptereket

2016. április 14., csütörtök 08:24

Közbeszerzés nélkül vett a belügy öt darab, tizenöt éves MD–902-es helikoptert egy cseh cégtől, a European Air Servicestől. Ez 13,6 millió euró, azaz majdnem négymilliárd forint közpénzbe került.

Az a furcsa ebben, hogy a Népszabadság megtalálta, hogy ugyanezeket gépeket Baden-Württemberg tartomány adta le a cseh cégnek, 4,8 millió euróért. Csak nekünk már 8,8 millió euróval (2,7 milliárd forinttal) drágábban, nagyjából háromszoros áron adták el őket. Igaz, közben a cseh bejegyzésű cég átfestette és felújította őket, de a lap által megkérdezett szakértők szerint ezeknek a költsége aligha teheti ki a vételár kétszeresét.  Megkérdezték a belügyet is, de ők eddig nem válaszoltak a beszerzésükről feltett kérdésekre.

A magyar rend- és honvédelmi szervezetek egyébként közbeszerzés nélkül is vehetnek, amit akarnak, attól aki nekik tetszik. 

Rovatok