Index Vakbarát Hírportál

Varga szerint jövőre is alacsonyabb lehet a költségvetési hiány

2016. április 15., péntek 22:18

 

2015-re a kormány 2,3 százalékos hiányt tervezett, de végül 1,9 százalék lett, és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint elképzelhető, hogy a 2016-os költségvetést is a hiánycél alatt zárják. Varga az ATV Szabad szemmel című műsorában azt is elmondta, hogy az elmúlt három évben mindig túlteljesítették az eredeti célokat, írja az MTI.

Közölte, a kormány annyit tervezett az idei évre, hogy a hiány 3 százalék alatt lesz, és várhatóan ezen belül marad majd az idei költségvetés. Az új hiánycél a 2,4 százalékot sem haladja meg. A miniszter elmondta, abból indultak ki, hogy az így megmaradó többletből biztosítani lehet a tervezett béremeléseket, valamint csökkenthetik az alapvető élelmiszerek adóját.

A mostani többletforrások biztosítják a kormány mozgásterét az előre nem tervezett kiadásokra, mondta el Varga. Példaként a magyar-román határra építendő kerítést említette, ami egyáltalán nem merült fel, amikor tavaly nyáron elfogadták a költségvetést. Vannak előre nem betervezett bérfejlesztési kérdések és további olyan beruházások is, amelyekre fedezet kell. 

„A kormánynak mozgástérrel kell rendelkeznie, hogy év közben is hozhasson döntéseket. Ezt a költségvetés többletbevételei teszik lehetővé” – mondta a miniszter. 

A vasárnapi boltzár eltörlésével kapcsolatban Varga azt mondta, nem a népszavazási kezdeményezés miatt hátráltak meg. Közölte, a kormány a zárvatartás bevezetésekor azt ígérte, egy év múlva megvizsgálja, milyen hatásai vannak a rendelkezésnek. Úgy látta, hogy az emberek nem fogadják el, ezért született ez a döntés – fejtette ki.

Rovatok