Index Vakbarát Hírportál

Megkérdezték Matolcsy Györgyöt, hogy lemond-e

2016. április 25., hétfő 17:21

Matolcsy György jegybankelnök nem tervezi lemondását a jegybanki alapítványok ügye miatt, írta a Világgazdaság. Ezt mondjuk inkább csak gondolják, amikor ugyanis arról kérdezték az MNB-t, hogy Matolcsy megfontolja-e lemondását az MNB-alapítványok ügye miatt, a jegybanknál kitérő választ adtak.

Azt közölték, hogy „az alapítvány megalapítását és bírósági bejegyzését követően önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amely független az alapítójától, és amelynek ügyvezetését a kuratórium látja el. Az MNB alapítói jogai nem terjednek ki az alapítványok cél szerinti tevékenységéhez kapcsolódó konkrét pályázati és támogatási döntések meghozatalára vagy befolyásolására".

Persze MNB-nyelven azért ez is azt jelenti, hogy nem mond le.

A válasz viszont annyiban mindenképpen sántít, hogy Matolcsy György konkrétan kuratóriumi tag a PADA nevű alapítványban, sőt úgy tudjuk, például a befektetési döntésekben különösen nagy súlya van a szavának. A Kúria pedig korábban már megállapította azt is, hogy, nem áll meg az a jegybanki érvelés, miszerint az alapítványokra a jegybanknak ne lenne hatása.

Rovatok