Index Vakbarát Hírportál

Kósa szerint nincs alátámasztva a Matolcsyról szóló állítás

2016. május 2., hétfő 17:36

Ez egy állítás, ami nincs semmilyen módon alátámasztva

- mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, amikor arról kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy Matolcsy György döntött arról, hogy a saját rokonának a bankja kapjon jelentős mennyiségű közpénzt.

A helyzet azonban az, hogy az állítást nehéz ennél jobban alátámasztani, arról ugyanis mint beszámoltunk, hivatalos papír szól. Az MNB Pallasz Athéné Domus Animae (PADA) nevű alapítványa hosszas adatigénylési per után kiadta a szocialistáknak a döntéseket előkészítő dokumentumokat, amelyeket most a párt elkezdett nyilvánosságra hozni. A hétfőn közzétett dokumentumból kiderül legalább két dolog:

Egy letét persze önmagában még nem lopást jelent, Kósa Lajos azonban magyarázat helyett jobb ötletnek találta, hogy magát az állítást is megkérdőjelezze, és inkább a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette Állami Számvevőszék várható vizsgálatától várjon segítséget. 

Szemerey Tamás egyébként 2014 szeptemberében lett az Evobank tulajdonosa, az azóta Növekedési Hitelbankra átnevezett bank közben leigazolta a Buda-Cash korábbi munkavállalóinak nagy részét, és a bukott brókercég ügyfeleit is. Az NHB emelett Matolcsy György fiának bútorgyár-vásárlását is hitelezte, valamint a szintén Szemereyhez kötődő New Wave Productiont is, ami többek között a Vs.hu-t is kiadja.

Matolcsy Györgyöt a dokumentumok szerint mint a PADA kuratóriumi elnökét bízta meg az alapítvány a pénz kezelésével. Az nem derült ki, hogy ki volt a másik tag, akivel közösen döntött a jegybakelnök a milliárdos tételek sorsáról. A dokumentumban az szerepel, hogy ő egy, az alapítóval, azaz az MNB-vel "függő érdekeltségi viszonyban nem álló" illető volt.

Rovatok