Index Vakbarát Hírportál

Nagyon sokba került a hideg

2016. május 2., hétfő 07:58

Súlyosan érintette a hazai zöldség- és gyümölcstermelést az utóbbi napok szokatlanul hideg időjárása: a hajnali fagy miatt becslések szerint az almatermés 25-30 százaléka is kárba veszhetett, más terményeknél is jelentős a kiesés - írta a Világgazdaság.

A lap szerint eddig ezer termelő jelentett be kárt a hideg kapcsán, a termés legalább 5 ezer hektáron szenvedte meg a rossz időt. Ugyanakkor a kárbejelentések folyamatosan, ezért ez a szám mindenképpen tovább fog nőni. A károk pontos felméréséhez legalább két hét kell majd.

Ledó Ferenc, a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke azt mondta a lapnak, hogy a fagy elsősorban a Nyírséget, Somogy megyét, valamint a nyugati országrészt, Győr-Moson-Sopron és Vas megyét érintette kedvezőtlenül. 

Érezhető kiesés lesz több termény esetében, Ledó szerint az almatermés több mint negyede veszhetett kárba.

Azt még nem tudni, hogy ez milyen hatással lesz az árakra, de vélhetően tovább csökkenti a kínálatot, hogy Lengyelországban is fagyok voltak.

A hideg a szőlőket is elverte, a Soproni borvidéken mintegy 70-80 százalékban elfagytak a szőlőültetvények – közölte a Sopron Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke az MTI-vel.

A kárenyhítési alapban az idén 24 milliárd forint van, ebből kell majd a gazdák kárigényét kielégíteni. Egyelőre még nem lehet megmondani, hogy ez elegendőnek bizonyul-e majd - írta a Világgazdaság.

Rovatok