Index Vakbarát Hírportál

Egyre több német és angol jön ide

2016. május 10., kedd 10:05

Márciusban 8,4 százalékkal több külföldi aludt nálunk szállókban, mint tavaly márciusban. Többen jöttek a KSH szerint:

Ez azért szép, mert eleve igen sokan jönnek a fenti országokból. 

A vendégek döntően Budapestre jönnek, míg a fővárosi szállodák kihasználtsága nagyjából 70 százalékos, őket is beleszámolva az országos átlag most érte le az 50 százalékot. Évek óta kiemelt cél, hogy bármi más is érdekes legyen a külföldi turistáknak Magyarországon. Valamiért 41 százalékkal több turista jött még márciusban Csehországból is, de ők jellemzően kisebb küldő ország.  Jóval kevesebb turista jött Olaszországból, és a lecsúszóban lévő Oroszországból. 

A szálláshelyek bruttó, bevallott árbevétele 16 százalékkal emelkedett. Az átalakításra váró, és NFM-hez kerülő Magyar Turizmus Zrt. szerint a többszöri, rövid utazások trendje például Budapestnek kedvez főleg. A régiós országokhoz képest egyébként még mindig kevés turistát fogadunk.

A belföldi turizmus turizmus 25 százalékkal ugrott meg, de ez főleg az idei naptár miatt van, a KSH szerint főleg a márciusra eső húsvét és a hosszú hétvégék dobták meg ezt a mutatót most. Érdekes, hogy a Szállás.hu alapján a belföldi turizmusban is Budapest állt az első helyen a hosszú hétvégéket nézve. 

Mutató Érték Változás az előző év azonos időszakához képest, %
március január– március március január– március
Külföldiek vendégéjszakái, ezer 875 2 190 8,4 9,1
Belföldiek vendégéjszakái, ezer 855 2 150 24,5 13,6
Összes vendégéjszaka, ezer 1 730 4 340 15,8 11,3
Összes bevétel, milliárd forinta) 26,0 68,6 15,8 10,3
Szállodában: szobaátlagár, forinta) 16 070 16 105 9,4 3,6
REVPAR, forinta) 8 036 7 194 19,2 10,5
TREVPAR, forinta) 14 447 13 222 13,7 7,3
Szobafoglaltság, % 50,0 44,7 4,1b) 2,8b)

a) Folyó áron.

b) A változás százalékpontban.

Rovatok