Index Vakbarát Hírportál

A masszázst is elveszi tőlünk a NAV

2016. május 11., szerda 16:15

Pont céljával ellentétes hatást ért el az online kasszák kötelezővé tétele a masszőrök között: miután képtelenségnek tartják kigazdálkodni a kasszát, vagy befejezik a tevékenységüket, vagy feketén kénytelenek folytatni - mondta az onlinekassza.hu-nak a Masszőrök Egyesülete.

A NAV azért tette kötelezővé az online pénztárgépeket, hogy fehérítse a gazdaságot. Ezek ugyanis be vannak kötve az adóhatósághoz, és nem lehet velük trükközni. 

Az egyesület szerint viszont az online kassza számukra eleve értelmetlen: az egyéni vállalkozó masszőrök többsége a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szerint adózik, vagyis évi 6 millió forint bevételig mellékállásban 25 ezer, főállásban havi 50 ezer forint átalányadót fizet. A bevételi plafont szerintük szinte lehetetlen túllépni, így végső soron fölösleges, hogy az adóhatóság online kasszán kövesse figyelemmel tevékenységüket.

A masszőrök arra is hivatkoznak, hogy szakmájuk speciális: nem lehet egyfolytában masszírozni, mert ez megterhelő fizikai tevékenység. Ennek megfelelően a bevétellel sem lehet úgy kalkulálni, mint egy kereskedő esetében, ahol folyamatos az üzletmenet – mondta a portálnak Podhorszki Tibor, a szövetség elnöke.

A hatmilliós katás limit eléréséhez egyébként 4000 forintos bruttó órabérrel számolva heti 29 órát kellene masszírozni, bár ennél a masszőrök jelentős része drágábban dolgozik.

A masszőrök mindenesetre azt is furcsállják, hogy a fodrászok, kozmetikusok kikerültek abból a körből, amelynek online pénztárgépet kell használniuk, nekik pedig kötelező lesz a kassza.   

A probléma meglehetősen sok vállalkozót érint. A NAV szerint a "fizikai közérzetet javító szolgáltatást" (ezen a címen tevékenykednek a vállalkozó masszőrök) 7021 egyéni vállalkozó és 2342 társas vállalkozás jelöli meg főtevékenységeként. Melléktevékenységként 6927 egyéni vállalkozó és 9520 társas vállalkozás végzi - írta az onlinekassza.hu.

Rovatok