Index Vakbarát Hírportál

Figyelem! Mások már rég leadták az adóbevallásukat!

2016. május 11., szerda 11:39

Már több mint 2 millióan leadták személyijövedelemadó-bevallásukat, pedig még másfél hét van a határidőig. Idén tehát jóval előrelátóbbak a magyarok, mint általában: a tavalyinál félmillióval többen voltak, akik nem az utolsó pillanatra hagyták az év egyik legutálatosabb kötelező körét - derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból.

A NAV az MTI-vel azt közölte, hogy május elsejéig 2,1 millió szja-bevallás érkezett be.  Ebből 1,6 millióan maguk nyújtották be a bevallásukat, és fele-fele arányban voltak közülük, akik a teljes, illetve akik a csökkentett adattartalmú nyomtatványt választották. Az idén utoljára választható "söralátét" bevallás mellett mindössze 23 ezren döntöttek. 

Félmillióan viszont olyan szerencsések voltak, hogy a NAV elkészítette a bevallásukat, vagy legalábbis ajánlatot tett erre.

Az adóhivatal felhívta a figyelmet arra is, hogy már csak tíz napjuk van azoknak, akik még nem készítették el a bevallást. A leadási határidő május 20.

Az utóbbi években nagyjából 3,7 millió önbevalló adózó volt Magyarországon, tehát még jó másfél millióan vannak, akik az utolsó napokra hagyják a dolgot. A NAV egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy jó lenne, ha minél többen pontosan kitöltve adnák le a papírt. A hivatal közleménye szerint egyik leggyakoribb hiba továbbra is, hogy a papíron benyújtott bevallás főlapjáról hiányzik az aláírás.

Jellemző, hogy a visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím, hogy nincs adószám a bevalláson, hiányosak a családi kedvezménnyel vagy az első házasok kedvezményével kapcsolatos adatok, illetve a kifizető által levont adóelőleg nem jó sorban szerepel vagy hiányzik a bevallásból.

A NAV egyébként egy csodálatos videót is közzétett, hogy segítse az szja-bevallás kitöltését, ami biztosan mindenkinek meghozza az adóbevallási kedvét:

Rovatok