Index Vakbarát Hírportál

Egyre kisebb a középosztály Amerikában

2016. május 12., csütörtök 13:21

Egyre kevesebben tartoznak az amerikai középosztályba, írja a Washington Post, a Pew Research Center legújabb kutatása alapján. Középosztálybelinek azokat vették, akik olyan háztartásban élnek, amelyek jövedelme a mediánjövedelem kétharmada és a duplája között mozog. A mediánjövedelem az az érték, amely alatt ugyanannyian keresnek, mint fölötte, ez egy főre levetítve évi 24 ezer dollár, azaz kb. 6 millió 640 ezer forint volt 2014-ben, egy kétszülős kétgyerekes családnál pedig ennek a duplája.

A trend nem új, eddig is lehetett tudni, hogy Amerikában egyre kevesebben keresik meg az átlagos jövedelmet, de a közvélemény számára sokáig úgy tűnt, mintha a probléma kizárólag a leszakadó régiókat és az amúgy is hátrányosabb helyzetben lévő csoportokat jellemezné. Az új kutatásból viszont az derül ki, hogy a középosztály mindenhol szűkül, még a nagyobb városok, gazdasági központok vonzásköretében, például New Yorkban, San Franciscoban, Washingtonban is.

A középosztály szűkülésének legfőbb oka az amerikai termelőipar, korábbi mediánjövedelmeket biztosító állások megszűntek, a középosztálybeliek pedig vagy alacsonyabb státuszú, rosszabbul kereső munkások lettek, vagy a szerencsésebbeket felszívták az új, bővülő gazdasági szektorok, mint a pénzügy vagy technológia. Ők azok, akik jól járnak a gazdasági átalakulással,

viszont az ő sikerük azzal jár, hogy a társadalom kettészakad.

Lesz egy nagy alsó osztály, akik az átlag alatt keresnek és egy nagy felső, akik az átlag felett.

Ja és persze azok vannak többen, akik rosszul jártak az egyenlőtlenségek növekedésével, ezt mutatja a mediánjövedelem folyamatos csökkenése is, és az, hogy egyre többen vannak, akik nem képesek kifizetni egy váratlan kiadást, mondjuk egy autójavítást, egy állatorvost, egy új háztartási gépet, ha a korábbi elromlik, stb.

Mindez kihat a politikai állapotokra is, mert akik érzik, hogy egyre rosszabbul élnek, azok hajlamosak lesznek az olyan politikusokra szavazni, mint Donald Trump, ő is ott a legsikeresebb, ahol sok a szegény és nagy az elégedetlenség a gazdasági változásokkal és az azt védelmébe vevő politikai elittel szemben.

Rovatok