Index Vakbarát Hírportál

A KDNP azt szeretné, hogy egyházaknak is adhasson pénzt az MFB

2016. május 17., kedd 21:46

Egyházi jogi személyeket is finanszírozhatna a jövőben az Magyar Fejlesztési Bank. Legalábbis a KDNP ezt szeretné, olyannyira, hogy az erről szóló törvényjavaslatot már be is adták kedden.

A párt emellett javaslatában szorosabbra venné a gyeplőt az MFB csoport cégei fölött. Felhatalmaznák az állami fejlesztési bankot (MFB), hogy részt vegyen a leánycégei irányításában, koordinálásában, bizonyos szolgáltatásokat pedig kizárólagosan nyújthatna nekik.

A Harrach Péter és Vejkey Imre képviselők által beadott javaslat szerint nem lehetne kiszervezni ezeknél a cégeknél bizonyos szolgáltatásokat és a szervezetek, vezetőik, alkalmazottjaik kötelesek lennének adatot szolgáltatni és együttműködni az MFB-vel.

Az MFB-t felügyelő miniszter a javaslat szerint felhatalmazást kapna arra, hogy rendeletben állapítsa meg azoknak az MFB-cégeknek a körét, amelyek a meghatározott szolgáltatásokat kizárólag az MFB-től vehetik igénybe, valamint a szolgáltatások nyújtásának részletes szabályait. A törvény - ha a parlament elfogadja - a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Rovatok