Index Vakbarát Hírportál

Új vasút Budapesten

2016. május 23., hétfő 07:30

Több mint hatvan év után újraindulhat a budapesti körvasúti személyszállítás. A Nyugati pályaudvar tehermentesítése érdekében kezdetben az esztergomi és a kelebiai vonalak, majd várhatóan Pilisvörösvár és Soroksár, illetve Kunszentmiklós–Tass állomások között létesülne kapcsolat - írta a Világgazdaság a MÁV-tól kapott információkra hivatkozva.

A vasúttársaság a helyszínek kiválasztásakor már egyeztetett a BKK-val és az érintett kerületekkel is. A tervek jövőre készülhetnek el, a kivitelezés 2018-ban.

Három új megállót építenének Pestújhelyen, Újpalotán és Rákosfalván, amelyek 6-7 milliárd forintba kerülnének az előzetes becslések szerint.

A körvasúti forgalom felélesztése a már több éve elkészült S-Bahn koncepció megvalósításábnak keretében történne, amely a budapesti elővárosi és városi vasúti közlekedés fejlesztését célozza. Az elképzelés szerint a vasúti közlekedést intenzívebben be kell vonni a városi közlekedésbe, csökkenteni kell a fejpályaudvarok terhelését úgy, hogy az elővárosi járatok egy része a meglévő, illetve e célból is fejlesztendő vasúthálózat felhasználásával elővárosi vonalakat kössön össze - írta a Világgazdaság.

A körvasutak a 19. század végén épültek ki a Budapestről induló sugárirányú vasútvonalak összekötésére, de a II. világháború óta elsősorban áruszállítás folyik ezeken a vágányokon.

Rovatok