Index Vakbarát Hírportál

A gazdag bevándorlókkal kivételez a magyar állam

2016. június 1., szerda 10:04

Sokkal kisebb arányban utasítják el vagy vizsgálják felül azoknak a bevándorlóknak a letelepedési kérelmét a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH), akik letelepedési kötvényt vásároltak, mint azokét, akik dolgozni jönnek Magyarországra - ez derült ki azokból az adatokból, amiket a Magyar Nemzet kért ki a hivataltól.

Az adatokból kiderül, hogy a program 2013-a indulásától idén március végéig letelepedési kötvénnyel 2456-an kaptak letelepedési és 3515-en tartózkodási engedélyt, az előbbiből egyet sem, utóbbiból pedig mindössze hármat vont vissza a BÁH. Keresőtevékenység céljából, vagyis itt dolgozni viszont 2014 és 2016 március vége között 32 260 tartózkodási engedélyt adtak ki,  ebből pedig 2356 engedélyt vont vissza a hivatal. 

Vagyis míg a letelepedési kötvényesek 0,08 százalékának vonták vissza az engedélyét, addig a dolgozni akaróknál ez az arány 7,31 százalék.

Másképpen fogalmazva a bevándorlási hivatal 91-szer szigorúbb azokkal a bevándorlókkal, akik Magyarországra jönnek dolgozni, mint azokkal, akik rengeteg pénzért megveszik az államtól a letelepedési engedélyüket, amin ráadásul az offshore hátterű és senki által nem ellenőrzött közvetítő cégek bődületes összegeket kaszálnak. Ezek a cégek a Magyar Nemzet szerint eddig  alsó hangon 82 milliárd forintot kerestek ezen az üzleten. 

Rovatok