Index Vakbarát Hírportál

Nagy sikerről számolt be a Magyar Nemzeti Kereskedőház

2016. június 2., csütörtök 09:08

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) nem csak azzal tud bekerülni a hírekbe, hogy rajtuk keresztül adott a külügy milliárdokat a Quaestornak, hogy aztán azt az utolsó pillanatban kimentse, és így nem kellett abból is kártalanítani a károsultakat (bár mondjuk pont a vállalati kötvényeseket ebből nem lehetett volna kártalanítani).

Vagy hogy itt talált 1,35 milliót fizető munkát Kun "Kunci" Gábor, Szijjártó Dunakesziből ismerős, csak érettségivel bíró futsalos csapattársa, aki szép karrierrel lett gyorsan asszisztensből vezérhelyettes. Esetleg, hogy nemrég még ötször annyi veszteséget csinált az MNKH, mint amennyi forgalmat, mert sajnos igen sokat költöttek bérre és szakértőkre. Vagy hogy mindezek ellenére újabb bővítésről döntöttek velük kapcsolatban. 

Hanem most nagy sikereket mutattak be az MTI-nek. Százmillió forintos exporthoz segítették hozzá összesen a Csányi Pincészetet, a Detki Keksz és a Roll 'M Food Kft.-ket. Csányiék két konténer bort exportálhattak a segítségükkel Kínába, a Detki Keszk Bonbonettivel próbálkozhatott, a Roll 'M Food pedig szintén édességeket. A százmillió forintos export nagyjából akkora tétel, mint amennyit egy jobb román szálloda is meg tudna venni. 

Az MNKH hosszasan ecseteli, hogy milyen sok munkát tettek ebbe megállapodásba, rengeteget kellett tárgyalniuk Kínában, és még egy magyarországi gyárlátogatást is szerveztek. 

Rovatok