Index Vakbarát Hírportál

Mészáros Lőrinc duplázott a cégein

2016. június 2., csütörtök 17:23

Eléggé beindultak Mészáros Lőrinc földbirtokos/polgármester/nagyvállalkozó cégei, amikből több mint kétszer annyi osztalékot vett ki a tulajdonosuk, mint egy évvel korábban. A fő pénzcsinálók az építőipari cégek voltak, amik főleg Simicska Lajos és a Közgép kiesése után sorra nyerték a közbeszerzéseket, de szépen növekedtek Mészáros mezőgazdasági és élelmiszer-ipari cégei is, bár disznóból és traktorból is kevesebbet tartottak tavaly, mint 2014-ben. 

A leggyorsabban Mészáros fő cége, a Mészáros és Mészáros Kft. növekedett, ez egy év alatt 10,9 milliárd forinttal növelte az árbevételét, a tulajdonosok, Mészáros Lőrinc és felesége, Mészáros Beatrix pedig 3,5 milliárd forint osztalékot vettek ki a cégből, majdnem kétszer annyit, mint tavaly.

Ez a cég évek óta megállíthatatlanul növekszik, 2011 óta komoly résztvevője a közbeszerzési piacnak, azóta nyert közbeszerzéseket folyószabályozásról, hulladéklerakók, szennyvízcsatornák és lovarda építéséről és hasonlókról szóló projekteket. A cég új pozícióját viszont semmi nem jelzi jobban, mint hogy a Mészáros és Mészáros konzorciuma nyerte el a Győr-Gönyű kikötő felújításáról szóló projektet, miután adathamisítás vádjával kizárták a közbeszerzésből az eredetileg nyertes Közgépet.

 

Szintén nagyot nőtt az R-Kord építőipari Kft. is, ami Kapuvártól Mosonszolnokig és Szombathelytől Zalaszentivánig villamosíthatta a vasútvonalat a Swietelsky-vel közösen. A cég, amiben a felcsúti polgármester 2013 óta tulajdonos, közel 5 milliárd forinttal növelte a bevételeit 2015-ben, az adózott profitja pedig több mint 700 millió forinttal emelkedett. Ez a cég is sokat hozott a tulajdonosának,

az R-Kord ugyanis a profitja nagy részét, 750 millió forintot osztalékként kifizette Mészáros Lőrincnek.

A felcsúti vállalkozó/polgármester mezőgazdasági és élelmiszer-ipari cégei már nem teljesítettek olyan fényesen. A növény- és állattenyésztéssel foglalkozó Búzakalász 66 Kft. bevétele például 3 milliárdról 1,8 milliárdra esett 2015-ben, és csak úgy tudta elkerülni, hogy veszteséges legyen, hogy 1,3 milliárd forintnyi vagyont apportált az amúgy elég jól teljesítő Bakony Hús Kft-ből és a Vivienvíz Kft-ből.

A növénytermesztő Aranykorona Zrt. 200 millió forinttal növelte a bevételét és 22 millió forint profitot is elkönyvelt, az ennek a cégnek a tulajdonában lévő Korona-Alba Kft-nek viszont 2 millió forintos vesztesége volt. Jól teljesített a CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft. is, amiben Mészáros tavaly nyár óta tulajdonos. 

 

Rovatok