Index Vakbarát Hírportál

Magyar Posta: csalás gyanúja miatt nyomozás indult

2016. június 9., csütörtök 20:20

Csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomozást indítottak, amely során a Magyar Postánál is eljártak, közölte a cég az MTI-vel. A közlésük szerint a nyomozóhatóságok arról tájékoztatták a Magyar Posta Zrt.-t, hogy szerdán a Magyar Nemzeti Bank feljelentése alapján indult a nyomozás.

Néhány órával később a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője, Binder István ezzel ellentétes nyilatkozatot tett az MTI-nek, azt mondta: "nem igaz az a hír, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank tett volna feljelentést akár a Magyar Postával, akár az FHB Jelzálogbankkal szemben a jelzálogbank jegybanki vizsgálatának ügyében".

A posta vezetése előzőleg azt mondta, mindenben együttműködnek a rendőrség munkatársaival, és mivel folyamatban lévő ügyről van szó, a postának az üggyel kapcsolatban nem áll módjában további információkat megosztani.

Házkutatást tartottak

Az mno.hu-nak a rendőrség ezzel párhuzamosan megerősítette, hogy adathordozókat foglaltak le és házkutatást tartottak szerdán a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az FHB-csoport több tagjánál is. Az mno-nak az ORFK azt mondta, a nyomozás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik.

Mint ismert a parlament kedden sürgősségi eljárásban szavazott arról a törvénymódosításról, amely megszüntette a Takarékbank kivételes helyzetét a takarékszövetkezeti integrációban, a Magyar Nemzeti Bank pedig ugyanezen a napon büntette meg 105 millió forintra az FHB Jelzálogbankot egy 2013-as ügy miatt. A bank részvényeinek tőzsdei kereskedését szerdán átmenetileg felfüggesztették, két nap alatt a részvények értéke több mint 20 százalékkal csökkent.

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, aki alá egyebek mellett a Posta és a takarékok integrációjának ügye is tartozik, a csütörtöki kormányinfón  azt mondta, az a portfólió, ami rá van bízva, az a jövőben is törvényesen fog működni.

Az Indexet kiadó CEMP és az FHB tulajdonosi köre között átfedés van, és mindkét cégben Spéder Zoltán az igazgatóság elnöke.

Rovatok