Index Vakbarát Hírportál

MNB-alapítványok: az apróból is jutott Matolcsy rokonának

2016. június 10., péntek 17:50 | aznap frissítve

Az Együtt párt megszerezte a nemzeti bank Pallas Athéné alapítványainak 5 millió forint alatti költéseiről szóló dokumentumokat, amikből kiderül, hogy a kisebb összegű megrendelésekből is ugyanazoknak a cégeknek jutott pénz, mint az 5 millió forinti kifizetésekből, köztük Szemerey Tamáshoz, Száraz Istvánhoz és Borókai Flórához kötődő cégeknek. 

Az 5 millió forint feletti szerződéseket az alapítványok az Alkotmánybíróság és a Kúria döntései után nyilvánosságra hozták, de az 5 millió alatti költségekről eddig nem lehetett tudni semmit. Pedig ilyen szerződésekkel az Együtt szerint 300-500 millió forintot költhettek az MNB alapítványai a nekik adott közpénzből. Ez a pénz pedig olyan cégeknél kötött ki, mint 

Hogy az 5 millió feletti szerződéseket kikkel és mire kötötték az MNB alapítványai, arról itt írtunk bővebben.

Cikkünk megjelenése után a New Wave közölte: nem igaz az Együttnek az az állítása, hogy a New Wave Media Kft. Szemerey Tamás üzletember érdekeltségi körébe tartozna, vagy tulajdonrésze lenne a cégben. A valóság ezzel szemben az, hogy a New Wave Media Kft. száz százalékos tulajdonosa cégein keresztül Száraz István.

Rovatok