Rogán-Gaál Cecília is zsűrizik a Magyarország szépe nevű szépségverseny válogatóján – írta meg a Bors. A lap megszólaltatta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter nejét, aki nem mint politikusfeleség, hanem egy vállalkozás képviselőjeként értékeli a lányokat:
A Nakama & Partners ügyvezető igazgatójaként vagyok a zsűriben. Ez a cég egy médiaügynökséget takar, amely a verseny után majd az itt sikeresen szereplő lányokat foglalkoztatja. Várom már a közös munkát, mert az eddig látottak alapján nagyon szép hölgyekkel dolgozunk majd együtt
– mondta Rogán-Gaál, akinek a Céginfó szerint ez az első vállalkozás az életében.
Az eddig leginkább Rogán Antal feleségeként ismert üzletasszony idén május 14-én szállt be a cégbe, ahol társtulajdonos és társügyvezető is. Rogán-Gaál partnere a vállalkozásban Hajdú-Sarka Kata, aki az előbb említett szépségversenyt szervező kft. tulajdonosa is. A szépségversenyt egyébként harmadik éve a Duna Televízió sugározza.
Hajdú-Sarka azt mondta a Borsnak, hogy Rogánné azért zsűrizik a versenyen, mert
a következő egy évben az ő cégével dolgoznak majd a nyertes lányok. Különböző kampányokban, reklámokban vesznek részt. Az ő zsűrizése akkor lesz kompetensebb, amikor nemcsak a külső alapján ítélünk, hanem személyes beszélgetések is lesznek.
A Nakama & Partners viszonylag friss cég, 2015. december 15-én alapította Hajdú-Sarka és Bessenyei István, a Valton Security kisebbségi tulajdonosa. Az üzletasszony áprilisban azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban az Indexnek, hogy celebek Facebook- és Instagram-felületeit értékesítik, és már „rengeteg” üzleti partnerük van, amelyek mind magáncégek.
Érdekesség, hogy amikor április közepén beszéltük Hajdú-Sarkával és Bessenyeivel, mindketten bizakodóak voltak a közös vállalkozással kapcsolatban, azonban a Valton-tulajdonos néhány nappal később, még áprilisban kiszállt a cégből.
A kft. tevékenységi körének egyébként reklámügynökségi munkától tévéműsorgyártáson át rádióműsor-szolgáltatást és PR-kommunikációt jegyeztek be.