Index Vakbarát Hírportál

Visszaszólt Demjánnak a Takarékbank

2016. június 16., csütörtök 18:16

Reagált a Takarékbank Demján Sándor csütörtöki sajtótájékoztatójára, a "leghatározottabban visszautasítva" a takarékok kisebb részét tömörítő OTSZ elnökének állításait.

Demján az OTSZ elnökségi fóruma után Budaörsön tartott sajtótájékoztatót, ahol visszaidézve korábbi, Orbán Viktornak írt nyílt levelét, úgy fogalmazott, a takarékok integrációjában "130 ezer kisrészvény-tulajdonos megdolgozott, felhalmozott jövedelmét és pénzét lopták el."

A Takarékbank válaszában azt írja: nem igaz, hogy az elmúlt időszakban történt lopás a szektorban. A valóság ezzel szemben az, hogy éppen az integráció megújítása előtti időszakban - részben a takarékszövetkezetek 2013-2014. közötti átvizsgálása nyomán - derült fény egy sor olyan esetre (Jógazda, Soltvadkert, Körmend és Vidéke, Orgovány, Alba, Széchenyi, Tisza), amelyekben komoly visszaélések történtek. Ezek némelyikében jelenleg is folynak hatósági eljárások.

Demján arról is beszélt, hogy 2012-ben még 10 milliárd forintos adózott eredménnyel rendelkezett a szövetkezeti szektor. Pár év alatt azonban az eredmény 2 milliárd forint veszteségbe ment át, miközben a "profitcentrum", a Takarékbank eredménye 200 millióról 3,2 milliárd forintra nőtt.

Ez azonban szintén nem igaz a Takarékbank szerint. Azt írják, hogy az integráció konszolidált adózás előtti eredménye 3,312 milliárd forintot tett ki, amiben jelentős szerepet játszott a Takarékbank eredményessége. A központi banki funkciója mellett önálló kereskedelmi és befektetési banki tevékenységet is folytató Takarékbank jó eredményei nem a profitcentrum létrejöttének, hanem nagyrészt olyan tevékenységeknek köszönhetőek, amelyeket a takarékszövetkezetek nem végeznek.

Ilyenek például a nagyvállalatoknak nyújtott szolgáltatások, elsődleges állampapír forgalmazói tevékenység, intézményi ügyfelek számára nyújtott befektetési szolgáltatások. 2015-ben a takarékszövetkezetek 60 százaléka pozitív eredménnyel zárta az évet, miközben a magyarországi bankok jelentős része még veszteséges volt.

Demjánra reagálva közleményükben írtak arról is, hogy a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete és a Takarékbank Zrt. kizárólag a jogszabályok és a kötelező szabályzatok megsértése miatt menesztett takarékszövetkezeti vezetőket az elmúlt években. A Takarékbank 2015. elején indított vizsgálata öt takarékszövetkezet esetében tárta fel, hogy azok a jogszabályi előírást és a kötelező szabályzatokat megsértve az integráció központi bankján kívül tartottak fenn bank-, illetve értékpapírszámlát. Ezekben az esetekben felmentette az érintett vezetőket.

Azt írták, a Takarékbank Zrt. többségi tulajdonosa a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. részvényesei 75 százalékban takarékszövetkezetek és takarékszövetkezeti vezetők. A Takarékbank Zrt. kisebbségi tulajdonosai is takarékok, így a Takarékbank Zrt. eredményéből a takarékok osztalék formájában részesednek - 2015-ben a Takarékbank Zrt. több mint 2 milliárd forint osztalékot fizetett ki részvényeseinek.

Demján Sándor a sajtótájékoztatón kitért Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésére is. Beszámolt arról, hogy lesznek majd személycserék, a miniszterelnök dönt majd erről. Kormánybiztost neveznek majd ki egyebek mellett a közösségi vagyon gyarapításának felügyeletére.

Rovatok