Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a Magyarország legpofátlanabb álbrókere ellen

2016. június 20., hétfő 10:26

A Fővárosi Főügyészség hétfőn vádat emelt az elmúlt évek egyik legnagyobb és biztosan legpofátlanabb pénzügyi csalási ügyében, a Fortress-ügyben. A vádlott, SZ.-F. Zsolt a vád szerint

egy fiktív cég képviseletében nem létező befektetéseket kínálva több mint 2000 emberből csalta ki a pénzét,

amivel nagyjából 7,5 milliárd forint kárt okozott. 

A Fortress valójában egy klasszikus piramisjáték volt, ami egy több cégből álló láncolaton keresztül, teljesen elképesztő ajánlatokkal csalta ki a tudatlan emberek pénzét. A cég azt hazudta magáról, hogy egy nemzetközi pénzügyi csoport magyar fiókvállalata, miközben valójában két létező cég nevéből összehazudta a sajátját. A Fortress a befektetőinek havi 9 százalékos hozamot ajánlott, de aki nem vette ki a pénzét 9 hónapig, annak azt mondták, hogy akár 48 százalékos profitja is lehet. A legelképesztőbb persze az, hogy milyen szövegekkel szedték rá az embereket. A cég vezetője olyanokat mondott a kiszemelt balekoknak, hogy a Fortressnek azért tud mindenki másnál nagyobb hozamot garantálni, mert nemzetközi szinten is bennfentes információi vannak (így kereskedni amúgy elég durva bűncselekmény), például

tudják, hogy mikor fogják bevezetni a tőzsdére az iPhone-részvényt.

Mindezt az Apple-részvénykibocsátás után. A befektetők pénzéből természetesen semmilyen értékpapírt nem vásárolt a Fortress, csak a pilótajáték A pénzt a befektetőknek ráadásul a vádlott magánszámlájára kellett utalniuk, aki szépen kiszedte annak a nagy részét. Persze ehhez üzletkötők hálózata is kellett, akik leginkább a vádlott beszervezett ismerősei voltak, akik jutalék ellenében dolgoztak.

Az első embereket 2010-ben kezdték beszervezni, de a pénz nagy része 2013-ban folyt be a Fortressbe, ami egy idő után, biztos, ami biztos, Máltára tette át székhelyét. 

A pénzügyi felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank 2013 novemberében kezdett el utána nézni az engedély nélkül betétet gyűjtő cégnek, majd rendőrségi nyomozás is indult az ügyben. A vádlott, SZ.-F. Zsolt amúgy megpróbálta pénzzel megoldani ezt a problémát, és 130 millió forintot ajánlott egy vállalkozónak, ha az elsimítja az MNB-s vizsgálatot és feloldják a Fortress magyar és máltai cégeinek bankszámláinak zárolását. 

Az álbróker ellen 2072 rendbeli csalás és pénzmosás miatt emeltek vádat,

űezekért a bűncselekményekért akár 15 évet is kaphat. 

Rovatok