Index Vakbarát Hírportál

Az új hulladéktörvény adott egy kokit a szelektív hulladékgyűjtésnek

2016. június 21., kedd 08:12

A parlament által elfogadott, 2012-es hulladéktörvényt módosító törvény alapján mostantól kicsit jobban megéri majd a szemétégetés, és kicsit kevésbé éri majd meg a szelektív hulladékhasznosítással bajlódni - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

A szelektív hulladékgyűjtés azért éri meg majd kevésbé, mert az új szabály alapján a korábbi tonnánkénti 3-4 ezer forintos díj helyett mostantól 6 ezer forintot kell majd fizetnie a szemétlerakóknál a hulladékhasznosító cégeknek a hulladék szétválogatásakor keletkező válogatási maradék után.

A törvény alapján ezentúl bármilyen hulladék lerakása esetén hulladéklerakási járulékot kell fizetniük a szeméttelepek üzemeltetőinek és a szemetet odaszállító cégeknek és szervezeteknek. Kivételt jelent majd az azbesztet tartalmazó, lakossági építőanyag-hulladékot vagy erőművi és hulladékégetésből származó - a törvény megfogalmazása szeirnt "nem veszélyes" - salak és pernye, ami után nem kell járulékot fizetni.

A javaslathoz mellékelt háttéranyagból kiderül az is, hogy a kormány szerint az égetés a hulladék ártalmatlanításának a leggyakoribb módszere, és ezzel a módszerrel felelnénk meg az Európai Bizottság célszámainak is.

A bizottság programja szerint ugyanis 2030-ra a semmilyen más módon nem hasznosítható szemétnek legfeljebb az öt százaléka lenne elhelyezhető szeméttelepeken, és a települési szemét újrahasznosítási arányát 70 százalékra kéne emelni. Magyarországon ez utóbbi arány jelenleg 65 százalék, a kormány szerint pedig úgy lehet a leghatékonyabban eltéríteni a lerakóktól a hulladékot, ha emelik a lerakási járulékot. A kormány ezért új hulladégetőket is építene.

Rovatok