Index Vakbarát Hírportál

Kiemelt beruházás lesz a budapesti felhőkarcoló

2016. június 27., hétfő 07:44 | aznap frissítve

A kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja a budapesti Váci út és Róbert Károly körút sarkára tervezett, három 90 méter magas toronyból álló irodaház komplexumot - írta a Napi.hu.

A kormány honlapján megjelent tervezet egyelőre a több mint 100 milliárd forintos beruházással kapcsolatos összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nyilvánítja nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé.

A kiemelt jelleg miatt első fokú építésügyi hatóságként az V. kerületi kormányhivatalt, másodfokon eljáró hatóságként pedig a főváros kormányhivatalát jelöli ki a kormány a tervezetben. További könnyítés, hogy az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, a településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, továbbá településképi bejelentési eljárásnak sincs helye. Egy másik döntés szerint környezeti hatásvizsgálatra sem lesz szükség.

A beruházás a tervek szerint a a Budapest XIII. kerületi Váci út - Árboc utca - Esztergomi út - Róbert Károly krt. által határolt területen, a volt Volán buszpályaudvaron valósulhat meg.

Az elérhető dokumentumok alapján a beruházó - három toronyban - 90 méter magas irodaházat kíván építeni, ezek összesen 7 ezer négyzetméteresek, de készül további 4 épület is, közel 8 ezer négyzetméterrel. A mélygarázsban 2400 autó helyezhető majd el.

Hogy aztán végül valósággá válik-e végül a budapesit felhőkarcoló, az a történelmi tapasztalatok fényében egyáltalán nem biztos, miután korábban jó pár hasonló terv bedőlt már. Ezekről itt írtunk nemrég.

Rovatok