Index Vakbarát Hírportál

Az MNB-alapítványok szerint oké, hogy nem volt közbeszerzés

2016. július 1., péntek 15:41

A Magyar Nemzeti Bank Alapítványai felkértek néhány jogi szakértőt, hogy megvizsgálják: rosszul tették-e, hogy nem írtak ki közbeszerzéseket, amikor több tíz-, esetenként százmilliókért rendeltek dolgokat külső cégektől, amelyek javarészt Matolcsy György jegybankelnök köreinek érdekeltségébe tartoztak.

A meg nem nevezett szakértők pedig azt állítják, hogy a 260 milliárd forint közpénz fölött diszponáló alapítványok által kötött szerződések jelentős része nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá. Tehát nincs semmi gond velük.

Az alapítványok az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt is felemlegetik, hogy önként, az ügyészségi vizsgálatot megelőzően a Közbeszerzési Döntőbizottságot is megkérték a szerződések vizsgálatára, ez még folyamatban van. De ameddig a független vizsgálat nincs kész, hát gyorsan bedobták a saját maguk által felkért szakértők véleményét.

Ezzel az amúgy részleteiben ismeretlen szakértői vizsgálattal arra reagáltak, hogy csütörtökön a Fővárosi Főügyészség közölte: hatósági eljárásokat kezdeményezett a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak közbeszerzési eljárás mellőzésével megkötött egyes szerződései miatt a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

Az ügyészség az általa lefolytatott vizsgálat alapján kezdeményezte az eljárásokat, mert álláspontja szerint az alapítványok a költségvetési törvényben meghatározott értékhatárt meghaladó árubeszerzések, szolgáltatás-megrendelések, illetve építési beruházások során nem folytattak le közbeszerzési eljárást, holott a közbeszerzésre vonatkozó jogszabály szerint kellett volna. Ezt az egész vizsgálatot azonban, mint arról korábban már írtunk, olcsón megúszhatják.

A Közbeszerzési Döntőbizottság hivatalból jár el, és az ügyészség hatósági eljárás kezdeményezése alapján saját hatáskörben fog dönteni. Az ügyészség hatásköre kizárólag az eljárás kezdeményezésre terjed ki.

A héten már kapott egy kisebb büntetést a hat alapítvány, de ez eltörpül az elég véleményesen felhasznált vagyonukhoz képet.

Rovatok