A brexit farvizén hazai kormánytagok is elkezdtek arról beszélni, hogy szerintük Magyarország is nyugodtan kiléphetne az Európai Unióból, és egyelőre Orbán Viktor sem foglalt egyértelműen állást a kérdésben. Ami abból a szempontból elég aggasztó, hogy egészen katasztrofális gazdasági hatásokkal járna, ha valóban otthagynánk az uniót. Az EU-támogatások és az uniós kereskedelem nélkül elfogyna a GDP-növekedés, és még egy jókora pénzügyi és tőzsdepánikot is kapnánk a nyakunkba, aztán örülhetnénk, ha nem fulladnánk bele az adósságba. Összeszedtük, min kellene elgondolkozni, mielőtt felülünk az EU-kilépési vonatra.
Épphogy kezdett alábbhagyni a brit uniós kilépéssel kapcsolatos pánik, amikor Lázár János a múlt heti kormányinfón jó érzékkel bedobta: ő bizony szíve szerint szintén kilépne az Európai Unióból.
Azóta a kormány számos más tagja is megszólalt az ügyben, és egyelőre a bennmaradáspártiak vannak szűk többségben. Azonban addig biztos nem lehet pontot tenni az ügy végére, amíg a témában nem kifejezetten egyértelműen nyilatkozó Orbán Viktor nem ad egy fokkal érthetőbb választ arra, hogy szerinte mi legyen most velünk meg Európával.
Mielőtt azonban felülnénk az EU-kilépési vonatra, nem árt emlékezni arra, hogy mit kaptunk Brüsszeltől, és hol lennénk nélküle. Már a briteknél is nagyon rosszul áll a kilépési projekt gazdasági oldala, pedig az a világ 5. legnagyobb és Európa egyik legversenyképesebb gazdasága, amely sokkal többet kibír, mint Magyarország.
Magyarország esetében gazdasági értelemben nem öntökönszúrásról lenne szó, hanem arról, hogy
Igazából belegondolni is nehéz, akkora katasztrófa lenne a magyar gazdaság számára az EU-kilépés, de bármennyire is fáj a gondolatkísérlet, azért mégis megpróbáltuk összeszedni, hogy mi várna ránk az unión kívül.
Kevés dologban van akkora egyetértés a magyar gazdaságot elemzők között, mint abban, hogy az uniós transzferek nélkül alig lenne itt bármiféle növekedés. Ez már csak abból is teljesen egyértelmű, hogy amikor idén év elején elapadt a brüsszeli pénzcsap, a magyar gazdaság hirtelen Görögország mellett találta magát a szégyenpadon.
Az utóbbi években a nettó EU-transzferek stabilan a magyar bruttó nemzeti jövedelem 4-5 százalékáért feleltek, sőt tavaly egészen kiemelkedő, 5,64 százalék volt ez az érték. Ez konyhanyelven nagyjából azt jelenti, hogy összgazdasági szinten minden 100 megtermelt forintunkból 4-5 az EU-tól jön.
Azt már nehezebb megmondani, hogy a magyar növekedéshez pontosan mennyit tettek hozzá az uniós források, de bármilyen modellel is számolunk, az eredmény erősen pozitív.
A Portfolio elemzése szerint az uniós támogatások felfutásának időszakában, azaz 2011 óta a teljes magyar gazdasági növekedés több mint felét a kormányzati beruházások adták, amelyeknek döntő része uniós pénzből valósult meg.
Ugyanakkor az uniós támogatások hatása nem csak az állami beruházásokon keresztül jelentkezik. Az előző pénzügyi ciklus 8800 milliárd forintos támogatási keretéből 1600-1700-at közvetlenül vállalkozások kaptak, és más projektekből is bőven voltak olyanok, amelyek végül a magánszektor teljesítményét növelték. Tehát ennél magasabb a valós plusz, amit a magyar gazdaság kapott Brüsszeltől.
Egy másik, kifinomultabb modell szerint a tágabb hatásokat is figyelembe véve akár 7 százalékot is hozzátehetett a magyar növekedéshez 2010 óta az EU-s pénzeső.
Egy szó mint száz:
És csak úgy mellékesen: a kilépés után évekig nem épülne semmi Magyarországon.
Persze vannak, akik szerint pénzügyileg sem járnánk rosszul a kilépéssel. Lázár, illetve államtitkára, Csepreghy Nándor már korábban is pedzegették, hogy szerintük Magyarország hiába kap jelentős támogatásokat, pénzügyileg mégis vesztese az európai integrációval.
Ezt az elég meglepő álláspontot három dologra alapozzák:
Ezekkel az érvekkel az EUrológus korábban részletesen is foglalkozott.
Bár a Miniszterelnökség nem árulta el, hogy milyen számításokon alapulnak Lázár és Csepreghy vádjai, a nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján
Kilépés esetén persze a magyar kormány elvben megtehetné, hogy még durvábban adóztat vagy szigorúan korlátozza a tőkekivitelt, de nem nehéz belátni, hogy ha megtiltanák számukra a profittermelést, akkor egész egyszerűen nem jönnének külföldi befektetők Magyarországra. Arról nem is beszélve, hogy a tőkekorlátozások elég nagy pénzügyi felfordulást is okoznának.
Lázárék EU-ellenessége egyébként már csak azért is ironikus, mert gyakorlatilag a jelenlegi kormány legnagyobb gazdaságpolitikai eredménye, hogy sikerült nagyon erősen felpörgetnie az uniós kifizetéseket.
A brit kilépéspártiak egyik fő vágyálma, hogy úgy tudják elhagyni az uniót, hogy a belső piachoz továbbra is hozzáférjenek. Amire persze Brüsszel rögtön közölte, hogy ez nem így megy: aki a piac tagja akar maradni, annak be kell tartania az uniós szabályokat is.
És hogy ez miért fontos Magyarország számára? Például azért, mert
Magyarul ha kilépnénk, gyakorlatilag kizárnánk magunkat messze a legnagyobb piacunkról, és nem lesz az a keleti, déli, vagy bármilyen más égtáj felé való nyitás, amely ezt akár csak részben ellensúlyozni tudná. Az unió felé éves szinten 8-10 milliárd eurós kereskedelmi többletet bonyolítunk; a kereskedelem az utóbbi négy év 6,8 százalékos GDP-növekedéséből 2,8-ért felelt.
Ez kerülne tehát veszélybe a kilépéssel. Plusz az a temérdek munkahely, amely az exportágazatokhoz kapcsolódik.
Borítékolható, hogy ha kiesnénk az uniós piacról,
hiszen ez hirtelen sokkal bonyolultabbá és drágábbá tenné számukra az alkatrészbehozatalt, a gyártást és az exportálást. Ez természetesen tovább rontaná a gazdaság teljesítményét.
Az is fontos szempont, hogy az uniós jog és versenyszabályok átvétele nagyot dob Magyarország renoméján, üzleti és befektetési környezetén, megbízhatóságán. Ha ezt lebontanánk, akkor elég nehéz lenne befektetőket idecsábítani. A már itt lévők számára pedig sokkal bizonytalanabbá válna az üzleti környezet, ami visszafogná a befektetéseket, sőt akár tőkekivonást is eredményezhetne.
Kereskedelmi és tőkevonzási szempontból tehát beláthatatlan károkat okozna a kilépés, belegondolni is nehéz, hogy mennyire lehúzná a magyar termelést és az életszínvonalat.
Nem csak a közvetlen tőkebefektetők (azaz a gyárak és más multik), hanem minden más, Magyarországon pénzt tartó külföldi és hazai pénzember, köztük minden nagyobb alapkezelő is bepánikolna az EU-kilépés esetén. Ez a brit példán elég jól látszott: a font beszakadt, a tőzsdék nagyot estek (bár később helyrerázódtak). Magyarországon is hasonló hatásokra kellene számítani, és a tőzsdepánik itt biztos, hogy tartósabb maradna.
A forintesés rövid távon megdrágítaná az életet, és olyan nagyon az exportversenyképességünket sem növelné, hiszen a magyar exportban európai összehasonlításban nagyon alacsony a hazai hozzáadott érték, és nagyon jelentős az importált inputok részesedése. Magyarul: a Győrben összeszerelt Audi motorok és autók alkatrészei és az összeszereléshez szükséges gépek külföldről jönnek, ha gyengül a forint, ezeket drágább behozni.
Egy további nagyon jelentős potenciális hatás, hogy a kilépés okozta bizonytalanság és bizalmatlanság miatt sokkal nehezebb lenne finanszírozni a magyar államadósságot. A magyar állampapírokat a külföldi befektetők a megnövekedett rizikó miatt csak jóval nagyobb hozam mellett lennének hajlandóak megvenni, tehát többet kellene költeni a törlesztésre. Ami azt is jelenti, hogy kevesebb maradna másra a költségvetésben, a fiskális mozgástér szűkülése pedig méginkább lehúzná a növekedést.
A kilátásokat pedig tovább rontja, hogy ebben a helyzetben a Matolcsy György vezette jegybanknak kellene stabilizálnia a helyzetet. Ha pedig nem lennének képesek gyorsan és hatékonyan lépni, akkor záros határidőn belül egy méretes valuta-, pénzügyi- és adósságválságban találhatnánk magunkat. És természetesen a hőn áhított felminősítés is ugrana, mehetnénk vissza a bóvliba.
Az Európai Unió sok minden más mellett a mezőgazdasági szektorra is elég sokat költ Magyarországon. Ezekből az uniós agrártámogatásokból pedig a legnagyobb szelet a Fidesz-közeli földesuraknak jut: Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és érdekeltségei például tavaly félmilliárdot tehettek zsebre, de Csányi Sándor OTP-vezér agrárbizniszei 4,5 milliárddal gazdagodtak.
Persze nem csak a mezőgazdaságban sínylené meg a Fidesz gazdasági hátországa a kilépést, hiszen a pártfinanszírozás és oligarchagazdagítás legfőbb eszközének számító állami nagyberuházások is döntően EU-pénzekből táplálkoznak.
Az agrártámogatások elvesztése viszont nem csak Csányit vagy Mészárost, hanem az egész ágazatot érzékenyen érintené. Egyrészt ugrana éves szinten 600 milliárd forintnyi uniós támogatás, amit elég nehezen tudna pótolni a magyar állam saját zsebből. Másrészt az unió agrárpiaca híresen protekcionista, tehát a kilépés után sokkal nehezebb lenne az EU-ba exportálni a magyar mezőgazdaságnak és az élelmiszeriparnak.
A kormány nemrég külön programot is létrehozott arra, hogy hazacsábítsa a külföldön dolgozó magyar fiatalokat, mégis csak 105-öt sikerült visszaráncigálni közülük, fejenként 950 ezer forintért. Az EU-kilépéssel viszont elég nagy lökést adhatnának a dolognak. Hiszen ha nem maradnánk az uniós belső piac részei, akkor a munkaerő szabad áramlása sem vonatkozna ránk, azaz az unióban dolgozó magyarok új szabályok alá kerülnének.
Pontos számot nehéz mondani, mert igazából azt sem tudjuk, hányan dolgoznak más EU-s országban, Matolcsy György például korábban félmillióról beszélt. Azt pedig még nehezebb lenne megmondani, hogy közülük hányan kapnának EU-n kívüli munkavállalóként vízumot ott és abban a munkakörben, ahol most dolgoznak.
Az viszont biztos, hogy sokak ellehetetlenülnének jelenlegi munkahelyükön EU-n kívüliként, és haza kellene jönniük. Ha alsó hangon százezer emberrel számolunk, már az is elég nagy sokk lenne a magyar munkaerőpiacnak. Abból a szempontból persze jól járna a magyar gazdaság, hogy munkaerőhiány van itthon. Viszont okkal feltételezhetjük, hogy akik kimentek dolgozni, pont azért tették ezt, mert nem tudtak rendesen boldogulni Magyarországon, így egyáltalán nem biztos, hogy a magyar gazdaság hazatértükkel képes lenne kihasználni az ő képességeiket.
A fentiek mellett még számos kisebb-nagyobb negatív hatása lenne az EU-kilépésnek, igazából nem lenne olyan ágazata a magyar gazdaságnak, amelyet nem érintene így vagy úgy a dolog, legyen szó a turizmus-vendéglátásról vagy a gyógyszergyártásról.
Az uniós tagság sok-sok pozitív hatásával szemben általában egy tágabb érvet szokás felhozni itthon, ami nagyjából úgy hangzik, hogy
Ezen alapul Lázár és Csepreghy megszólalása is, de az újbaloldalnak is kedvelt témája, hogy az unió valójában azért van, hogy a francia és német nagyvállalatok letarolhassák a keleti piacokat, és az EU-támogatások is a francia és német cégekhez csorognak vissza.
Az tényleg igaz, hogy a németek és franciák és az összes többi fejlettebb ország fejlettebb cége jól jár az integrációval, hiszen jóval hatékonyabbak, mint a keleti cégek, ergo szabadpiaci körülmények között könnyedén kiszorítják őket. És az is tény, hogy a mai fejlett gazdaságok fejlődésük korábbi stádiumában eléggé keményen védték belső piacukat, különösen ipari húzóágazataikat a külső versenytől, illetve nagyon erősen támogatták közvetlen és közvetett állami-szabályozói eszközökkel a sikerre szánt hazai cégeiket. Ezt pedig az EU-n belül nem lehet megtenni, vagy legalábbis nem ennyire célzottan. Tehát a klasszikus iparfejlesztési eszközök nem alkalmazhatók a keleti tagállamok számára, miközben cégeik saját erejükhöz képest irreálisan erős versenytársakat kaptak.
Ugyanakkor elég sok jel mutat arra, hogy ezek a klasszikus eszközök manapság már eleve nem tudnának sikerre vezetni.
Ettől függetlenül az tény, hogy az utóbbi két és fél évtizedben lehetett volna ennél sokkal jobb iparfejlesztési politikát folytatni Magyarországon, de ez nem elsősorban az EU sara.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lenne pozitív hatása az EU-kilépésnek, már azon túl, hogy többet nem kéne EU-konform módon disznót vágni. Ugyanis a legnagyobb hátrány, azaz a brüsszeli források elvesztése hosszabb távon előny is lehet.
Ez elsőre önellentmondásnak hangzik, de van benne logika. Ugyanis elég sok jel mutat arra, hogy a könnyen és gyorsan lehívható EU-pénzek végső soron a klasszikus olajátok egy sajátos, kelet-európai formáját hozták létre a magyar gazdaságban. A híres negyven centis kilátótól a rohadó turisztikai beruházásokon át a méregdrága autópályákig számos példát lehetne hozni arra, hogy milyen elképesztő pazarlás folyik ezekből a forrásokból, miközben a gazdaság szerkezetét és hatékonyságát érdemben nem javítottuk belőlük.
Ez pedig elég hasonló ahhoz, mint ami a hirtelen sok olajat vagy más értékes nyersanyagot feltáró, esetleg rövid időn belül sok nemzetközi segélyhez hozzájutó országokban jelentkezik. Ezek jellemzően úgy viselkednek, mint az egyszerű lottónyertes:
Gazdaságpolikára lefordítva ez azt jelenti, hogy az ország eltengődik a könnyen jött pénzből, miközben elhanyagolja az exportra termelő versenyszektorok, a humán tőke fejlesztését; azaz nem teremti meg a fejlődés alapjait. Míg ha nem lenne a “lottónyeremény”, akkor kénytelen lenne hatékonyságnöveléssel, a szűkös erőforrásai minél jobb kiaknázásával előrébb jutni, azaz rákényszerülne, hogy fejlessze az alapokat.
A könnyen jött pénz politikai vetülete pedig az, hogy mivel a bőséges bevételeket biztosító források nagyobb energiabefektetés nélkül is kiaknázhatók, a politikai vezetés nem csak a gazdaság hatékonyságának növelésére, hanem a társadalmi visszacsatolás figyelembe vételére sem lesz rákényszerítve. Más szóval ilyen helyeken könnyebben alakulnak ki oligarchikus rendszerek, mert nem kell gazdaságpolitikai eredményeket elérni.
Ha tehát kifutnának az uniós támogatások, összezuhanna a magyar gazdaság, ami politikai felfordulást okozna, ami miatt a következő garnitúra kénytelen lenne jobban kormányozni. Vagy legalábbis ez lenne az ideális verzió. Sajnos azonban azt is meg kell jegyezni, hogy az egyetemes gazdaságtörténet sokkal több olyan esetet ismer, amikor egy rossz döntéseket hozó és rossz adottságokkal rendelkező ország rosszul teljesít, és nagyon kevés olyat, amikor egy gyenge ország varázsütésre szárnyra kap.
2020 után pedig amúgy is nagyságrendileg kevesebbet kapna Magyarország az EU-büdzséből, mivel a jelenlegi fejlesztéspolitikai rendszer jelentősen átalakul. Úgyhogy a forrásszűk állapot így is, úgy is el fog jönni lassan.
Tehát röviden összefoglalva, nagyjából ezt várhatnánk az uniós kilépéstől gazdaságilag:
De még ennél is lehet rosszabb. Olyan vélemények is vannak, amelyek szerint az uniós távolodással Magyarország egyenesen Oroszország karjaiban köthetne ki. Végül is ha EU-ellenes és oroszbarát kormánypárti politikus az ember, akkor eléggé adja magát az alternatíva: majd beszállunk Vlagyimir Putyin Eurázsiai Unió nevű agymenésébe, és minden rendben lesz.
Orbán Viktor válaszából az derül ki, hogy addig támogatja az EU-t, amíg az nem akar kötelező jelleggel menekülteket betelepíteni az egyes tagországokba, márpedig az EU ugyebár pont ezt akarja.
Magyarországnak az uniós terv szerint 1294 ember kellene befogadnia. A Bevándorlási Hivatal szerint egy menekült napi ellátása 4300 forintba kerül, tehát a betelepítés összesen évi kétmilliárd forintunkban lenne. A menekültstátust megkapott emberek kikerülnek a táborokból, de ha úgynevezett integrációs szerződést kötnek a hivatallal, két évig jogosultak lehetnek havi támogatásra, ami 90 ezer forintról indul, és félévente 22 500-zal csökken. Ez fejenként kétéves távlatban 1,35 millió forint, tehát összesen 1,7 milliárd 1294 főre.
Rétvári Bence államtitkár korábban valamiért 200 milliárdos költségről beszélt, de nem tudni, hogy ez a szám honnan származik. A fentiek alapján messze nem kerülne ennyibe, és közel sem tenné tönkre a magyar államháztartást a dolog.
Még akkor is csak nagyságrendileg 100 milliárd forint egyszeri költsége lenne a betelepítésnek, illetve a betelepítés elkerülésének, ha valóra válna az Európai Bizottság azon terve, hogy menekültenként 250 ezer euróra büntetné a betelepítést elutasító országokat, és Magyarország rögtön kipengetné ezt az összeget. Ebből viszont mindkét pont erősen kérdőjeles.
Tehát ha jól értelmezzük a miniszterelnök szavait, akkor egy évi nagyjából 2 milliárdos, de maximum egyszer 100 milliárdos tétel miatt vágná el az országot több ezermilliárd forintnyi EU-pénztől. Bár Orbán részéről itt nyilván elvi kérdésről (a kettős többségi szavazás alapján Magyarországra "erőltetett" uniós akaratról) van szó, a számok összehasonlítása mégis a különleges magyar gógyi egyedi működését igazolja.
Ez sajnos nem teljesen kizárható, és messze a lehető legrosszabb forgatókönyv lenne. Így ugyanis konzerválódna az oligarchikus rendszer és a gazdaság fejletlensége, miközben kiszolgáltatottá válnánk egy lecsúszó középhatalom felé.
De ettől remélhetőleg nem kell tartani, mert az EU-kilépés egész egyszerűen senkinek sem lehet érdekében Magyarországon, se anyagilag, se politikailag. És egyelőre a kormányban is többségben vannak a bennmaradáspártiak.
(Borítókép: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. június 30-án. Fotó: MTI / Bruzák Noémi)