A havi jövedelmeinket a különböző statisztikák viszonylag pontosan bemérik, de hivatalosan nagyon keveset lehet tudni arról, hogy összességében mekkora a magyarok vagyona.
Mivel nem találtunk olyan tanulmányt, kutatást, ami egzakt módon eligazít a kérdésben, ezért nyilvánosan elérhető adatbázisok alapján megkíséreltük nagy vonalakban feltérképezni, hogy mi is lehet a helyzet.
A vagyon a józan paraszti megközelítés szerint a jövedelmünknek az a része, amit ahelyett, hogy felélnénk, félre tudunk tenni. De ide tartozik minden olyasmi is, amit megörököltünk, egy lakás vagy egy autó, plusz, ha vállalkozásunk van, annak az értéke is.
A kutakodásunkban fontos volt, hogy miután minden értékelhetőt összeadtunk, kivontuk a tartozásainkat és minden velünk szemben fennálló egyéb követelést, hogy tisztábban lássuk azt a tartozásmentes, valódi vagyont, ami tényleg a birtokunkban van. Mi ugyanis kizárólag erre, tehát a magyar lakossági vagyon nettó értékére voltunk kíváncsiak.
Vagyis, egy tízmilliós országgal számolva, egy átlag magyar 10 millió forintnyi vagyont birtokol. Ez nem hangzik rosszul (gondoljanak bele, egy négyfős családra 40 millió jut), pláne, ha hozzátesszük, hogy a százezer milliárd a magyar gazdaság éves teljesítményének a háromszorosa.
Valójában azonban sajnos mégsem túl sok: a hazai arány a hasonló nyugati értékek körülbelül felét jelenti. A vagyonfelhalmozásban jócskán le vagyunk maradva, nyilvánvaló történelmi okokból. A nyugati társadalmakban, ahol a vagyonfelhalmozás jóval régebb kezdődött és kiszámíthatóbb körülmények között zajlott, jellemzően az összvagyon a hazai termék öt-hétszeresére rúg.
Utóbbit egyébként egy francia közgazdász, Thomas Piketty kutakodása óta tudjuk, aki francia, német és amerikai adóhivatali adatsorokon vizsgálta meg a vagyoni helyzet változásait az 1700-as végétől napjainkig – következtetéseiről itt olvashat bővebben. A könyv hatására egy hazai kutatás is indult, aminek az eredményéről évek óta semmit nem lehet hallani.
És egy utolsó előzetes megjegyzés: a vagyon nagysága mellett az eloszlása is a társadalom- és gazdaságtörténet egy nagyon fontos kérdése, cikkünk végén nagyon röviden ezt a problémát is érintjük.
Akkor első lépésben lássuk, hogy pontosan miben is tartják és mekkora a magyarok vagyona. Az alábbi kategóriákban gyűjtött adataink alapján egy megközelítőleg pontos kép körvonalazható. A számításba vett kategóriák, amikre a becslésünk épül, a következők:
Vitathatatlanul ez a legfontosabb kategória. Magyarországon a lakosság többsége bérlemények helyett saját tulajdonú ingatlanban él, ezzel párhuzamosan a pénzügyi megtakarítások szintje viszonylag alacsony. Ebből következik, hogy a magyarok többségének egyetlen értékelhető vagyontárgya van: az otthona.
Az állomány értékeléséhez tudni kell, hogy hány ingatlan van az országban, hogy ebből mennyi van közvetlenül lakossági tulajdonban, és hogy régiónként/lakástípusonként milyen átlagárakkal számolhatunk – mindkét megközelítés szerint lehet adatokat találni, és a kettő eredménye egybevág.
Mi az előbbi megközelítést választottuk, tehát megnéztük, hogy
Az összesített régiós eredményeket az alábbi táblázatban foglaltuk össze.
| Régiók | Lakásszám 2015 | Átlagárak a 2014-es adásvételek alapján | Számított átlagos régiós összérték |
| Közép-Magyarország (Budapest, Pest megye) | 1 390 106 | 14 400 000 | 20 017 526 400 000 |
| Közép-Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém) | 453 956 | 8 700 000 | 3 949 417 200 000 |
| Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye) | 429 448 | 10 100 000 | 4 337 424 800 000 |
| Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna megye) | 407 683 | 7 500 000 | 3 057 622 500 000 |
| Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye) | 509 357 | 5 600 000 | 2 852 399 200 000 |
| Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) | 622 757 | 6 800 000 | 4 234 747 600 000 |
| Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye) | 601 377 | 6 800 000 | 4 089 363 600 000 |
| Összesen | 42 538 501 300 000 | ||
| forrás: KSH Statinfo, KSH Lakáspiac 2007-2014 |
A végeredmény a következő: 2015-ben 4,41 millió lakás volt Magyarországon, ezek összértéke 2014-es árakon (az egy év alatt nyélbe ütött 114 ezer adásvétel átlagából számítva) 43 ezer milliárd forint volt.
Három tényezővel azonban korrigálni kell a fentieket.
A végeredményt a fentiekkel korrigálva azt kapjuk, hogy a lakossági vagyont a lakásállomány alsó hangon kb. 40 ezer milliárd forinttal gyarapítja. Az az érdekesség is kiderül a táblázatból, hogy
a kicsivel nagyobb másik felét pedig az ország összes többi része.
Viszont ez az eredmény még a többkörös korrekciók után sem pontos, a 40 ezer milliárdos szám biztosan lefelé torzít. Például azért, mert a mai napig sok adásvétel papíron kisebb értéken történik, mint a valóságban – ez az illetékkikerülés kitaposott útja. Vagy azért, mert a statisztikákban feltüntetett átlagárakat csak a használt lakások árából számolta a KSH, így a statisztikából kimaradt pár ezer új lakás, ami felfelé húzná az összértéket – ez a hatás persze azért eléggé marginális lehet a kevés új lakás miatt. Vagy harmadrészt azért, mert a statisztikailag nem lakóingatlannak minősülő ingatlanok értékével sem számol a KSH a lakossági vagyonelemek között, pedig ezek egy része szintén lakossági kézben van.
Nem tévedhetünk nagyot, ha a felsorolt tényezők hatását (adóelkerülés, kereskedelmi ingatlanok értéke, új lakások) 10-15 százalék környékére tesszük. Ezzel a teljes lakossági lakásvagyonra nyugodt szívvel mondhatunk egy 45-50 000 milliárd forint közötti összértéket, ami egyébként más becslésekkel is egybevág.
A következő lépés az, hogy kiderítsük, mennyi pénzünk van az ingatlannál jóval likvidebb eszközökben. Itt egy mérleget érdemes elképzelni, aminek az egyik serpenyőjében vannak a pénzügyi megtakarításaink, élet- és nyugdíjbiztosításaink, a készpénzünk stb., a másik oldalon pedig a rövid és hosszú távú adósságaink, a sok személyi és lakáshitelünk.
Az adatok a lehető legfrissebbek, a március végi állapotokat mutatják.
Azt látjuk, hogy 24 500 milliárdnyi forintnyi lakossági megtakarításra (bal oldali oszlop) 7850 milliárdnyi tartozás jut – utóbbi szám a devizahiteles mentőcsomagok sorával és a tartós lakossági hitelundorral meredeken esett az elmúlt években. Mivel minket végig a nettó vagyon érdekel, így a két oszlopot szembe kell állítanunk egymással, és akkor azt a nagyon egzakt számot kapjuk, hogy 16 650 milliárd forintnyi nettó pénzügyi vagyonunk van.
A statisztikusok pénzügyi vagyonként tartják számon a vállalkozásokban meglévő lakossági részesedések értékét is. Mi ezt a jobb átláthatóság miatt most az előző ponttól elkülönítve, külön kategóriaként kezeljük. Ebben a kategóriában döntően a részvényeinkre, a befektetési jegyeinkre és a magyar kft.-kben meglévő lakossági részesedések értékére kell gondolni.
Itt viszont sajnos az előző kategóriával ellentétben van egy komolyabb módszertani probléma, ami miatt hiába a pontos statisztikák, nem láthatunk tisztán.
Miközben a tőzsdei részvények és a befektetési jegyek piaci értékelése napi szinten, precízen, átláthatóan megtörténik, azt már megközelítőleg sem tudjuk ilyen pontosan, hogy melyik kis- és közepes vállalkozás éppen mennyit ér. Ezzel igazából a tulajok is csak a vállalkozásaik eladásánál/megvásárlásánál szembesülnek, emiatt a kérdőíves módszer sem ad pontos eredményt, és különben is: a vállalkozók jellemzően nem szívesen beszélnek cégük valós vagy vélt értékéről.
A statisztikában mindenesetre a következő látszik.
Összességében közel 16 400 milliárd forintról beszélünk, ez ugye az, ami precízen kimutatható. A jelzett módszertani probléma miatt a fenti négy szeletből a nem tőzsdei részvények, illetve az egyéb tulajdonosi részesedések értékét nem tudjuk pontosan, ezek a részesedések a statisztikákban a vállalkozások saját tőke értéken szerepelnek, miközben a valós, piaci értékük ennél minden bizonnyal érdemben nagyobb.
Ez az utolsó számottevő kategória. Ennek a beértékelése némileg egyszerűbb, legalábbis kevésbé kell becslésekbe bocsátkozni: tudni kell a beszámítható terület méretét és az egyes területek átlagos forgalmi értékét, illetve azt, hogy mennyi termőföldje van a lakosságnak.
Kezdjük az összes terület nagyságával, amihez az adatokat szintén a KSH-tól vettük.
Talán még az iskolából is emlékszünk, Magyarország összesen 93 ezer négyzetkilométeren terül el, ez jó kiindulási alap. Ha a művelés alól kivett területekkel nem számolunk, összesen 7,4 millió hektárnyi hasznos terület marad. A KSH adatai ezzel nagyjából egybeesnek: a statisztika szerint az ország területének 78 százaléka, 7,3 millió hektár művelt termőföldnek minősül. Ennek 60 százaléka szántó, 27 százaléka erdő, 10 százalék gyep és bő 3 százalék szőlő, gyümölcsös, halastó és a többi együttesen.
Az OTP idei termőföld-értéktérképe szerint tavaly az eladott földek átlagos hektárára 888 ezer forint volt, ami úgy jött ki, hogy a felsorolt művelési ágakra jellemző átlagárakat súlyozták az eladott hektárterületek nagyságával. A hektáronkénti átlagárból és a művelt területek nagyságából pedig egy egyszerű szorzással kijön, hogy a megművelt területek összértéke 6500 milliárd forint körül van.
Már csak az a kérdés, hogy ebből mennyi van a háztartásoknál? Erre szintén vannak statisztikai adataink: Magyarországon 485 ezren egyéni gazdaként termelnek átlagosan 5,4 hektáron, tehát közvetlenül a családoknál 2,6 millió hektár van. Ehhez nyugodtan hozzácsaphatjuk a cégek kezében lévő területeket, mert ugyan közvetett módon, de ez is hazai lakossági vagyonnak számít (külföldiek ugye nagyjából kizárva): 8400 gazdasági társaság átlagosan 308 hektárt művel, ez szintén 2,6 millió hektár körüli méretet jelent. A fennmaradó kb. 30 százalék nehezen azonosítható, pl. a MÁV-hoz, a nemzeti parkokhoz, a honvédséghez vagy mondjuk az egyházakhoz tartozik.
Ezekkel a területekkel nem számolva, ami marad, az értékben durván 4,6-5000 milliárd forint között lehet, esetleg valamivel több ennél (ha mondjuk a földárverezések 1,3 millió forintos hektáronkénti átlagárával számolnánk, akkor máris 2000 milliárddal nagyobb összérték adódna, de ez meg már túlzó lenne, mert egy hektár átlagosan 1,3 milliónál azért biztosan olcsóbb).
A nagyobb tortaszeletek után a kisebbeket összevonva kezeljük, statisztikák helyett szakértői becslésekre alapozva.
A Tárki kutatója, Fábián Zoltán szerint a háztartások állapotát legutóbb 2014-ben felmérő Társadalmi Riport alapján – ami több ezer háztartás megkérdezésével készül – azt lehet mondani, hogy
A magyarok külföldi pénzügyeiben jártas Karagich Istvántól, a Blochamps tulajdonosától pedig azt tudtuk meg, hogy a magyar kézben lévő – a hazai statisztikákból kimaradó – külföldi ingatlanvagyon összértéke alsó hangon 1000 milliárd forint körül van, cégrészesedésekben, bankokban – részben látható, részben nem látható, offshore-helyszíneken – is legalább 3000 milliárd forintnyi vagyon gyűlhetett össze. A lakossági vagyonnak ez a külföldre kivitt része ráadásul a hazai 20 ezer privátbanki ügyfél csupán mintegy tizedének a kezében összpontosulhat. Körülbelül ennyien, tehát nagyjából 2000 magyar tart külföldön is pénzt valamilyen formában, ők a hazai leggazdagabbak, akik a teljes lakossági vagyon egy nagyon jelentős szeletét birtokolják – ahogy ez látszani is fog a cikk legvégén.
Végezetül egy nehezen becsülhető kategória, a műkincs, ebben a téma szakértőjének, Einspach Gábornak a véleményére hagyatkozunk: szerinte ebben a kategóriában összesen néhány 100 milliárd forintnyi lakossági vagyon halmozódhatott fel.
Ha a levezetés számait összeadjuk, akkor egy 90 000 – 95 000 milliárd forint közötti sávot kapunk. A Tárki kutatójának elmondása szerint a kutatói eszköztárral, becslések nélkül ennél valamivel kevesebb, nagyjából 85 000 milliárd forintnyi vagyon látható – az év vége felé megjelenő Társadalmi Riport először szentel majd külön fejezetet ennek a témának.
Mivel feltehetően - valószínűleg elég jelentősen - alulértékeltük a vállalkozások összértékét (hiszen ezek a saját tőkéjüknél összességében többet kell érjenek), és néhány marginálisabb tényezővel sem számoltunk, feltehetően nem áll távol az igazságtól a cikk elején megfogalmazott állítás, miszerint összességében a 100 000 milliárd forintot is simán eléri a magyarok tényleges összvagyona. Mindez azt jelenti, hogy minden magyarra durván 10 millió forintnyi vagyon jut átlagosan.
Szóval akinek van egy 30 milliós, nem túl extra, de tartozásmentes budapesti belvárosi lakása, az nyugodtan érezze jól magát, mert biztosra veheti, hogy ezzel önmagában az átlag magyarnál háromszor vagyonosabb.
Az eloszlás egyébként a végigvett kategóriák között így fest:
A tárkis Fábián Zoltán azt mondja, ha nem a vagyont, hanem a lakossági jövedelmeket nézzük, akkor a legjobban és a legrosszabbul kereső tíz százalék között hétszeres a különbség. Ez azt jelenti, hogy a legfölső egymillió embernek, vagy inkább csak a nagykorúakkal számolva a legjobban fizetett 800 ezer felnőttnek hétszer annyi elkölthető pénze van havonta, mint a legrosszabbul fizetett 800 ezernek.
Ha ezzel szemben a vagyoni helyzet szerint rangsoroljuk az embereket, már 27-szeres különbséget mérünk. Mindezt úgy, hogy Fábián elmondása szerint a legvagyonosabb háztartásokhoz általában nem jutnak be a Tárki kérdezőbiztosai, ezért ők nincsenek is benne a mintában – a leggazdagabbakkal is számolva nyilván sok százszoros különbségeket is látnánk, sőt.
De – ezek után bármennyire is meglepően hangzik – Magyarországon a vagyoni egyenlőtlenségek még így is kisebbek, mint sok fejlett országban, mondjuk az USA-ban vagy Japánban, de az is igaz sajnos, hogy növekednek – sőt, 2010 óta nagyot romlott a helyzetünk a régióhoz viszonyítva.
A fejlett országokhoz viszonyított relatíve kisebb egyenlőtlenségek oka leolvasható az utolsó ábráról: itthon a társadalmi vagyon nagy része lakóingatlanban van, szinte mindenki tulajdonos, kevés a bérlő, ez a magyarázat. Fábián szerint Magyarország emiatt nemcsak a leggazdagabb országokhoz képest, de még az EU-n belül is csak egy közepesen egyenlőtlen országnak számít.
A társadalmi vagyoneloszlás a kutatások szerint valahogy így néz ki:
Ezt a réteget, a top 5 százalékot érdemes közelebbről is vizsgálni, már csak azért is, mert közöttük is nőnek az egyenlőtlenségek:
Ezen a ponton pedig már a top 100-as listák világába léptünk, így átadjuk a terepet a kutakodó és listákat készítő magazinoknak meg a féktelen fantáziálásnak. A hétköznapi, átlagos valóság ugyanis ebben a témakörben is kissé lehangoló.
(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)