Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy mellől érkezik Németh Lászlóné utóda

2016. július 6., szerda 10:01

Múlt csütörtökön jelentette be Lázár János, hogy L. Simon László mellett Németh Lászlóné, a takarékok integrációját és a közszolgáltatások állam alá szervezését felügyelő államtitkár is távozik a Miniszterelnökségtől, a kedden pedig már ki is derült, hogy ki veszi át a feladatait. A keddi Magyar Közlönyben szereplő határozat szerint

Németh Lászlónét az MNB-ből érkező Bártfai-Mager Andrea váltja a Miniszterelnökségen.

Csakhogy Bártfai nem Némethné államtitkári posztjára érkezik Lázár János alá, hanem kormánybiztos lesz, Orbán Viktor miniszterelnök irányítása alatt. És Lázár János helyett és nevében felügyeli majd az MFB, Posta, Takarékok, ENKSZ ügyeit, és mindent, amit korábban Némethné. Magyarul Lázárt ezzel erőteljesen meggyengítik, és elvesznek tőle egy sor fontos területet.

Míg Németh Lászlónét mindenki úgy könyvelte el, mint Simicska Lajos embere, aki csodával határos módon eddig túlélte Simicska és Orbán szakítását, Bártfai-Mager Matolcsy köréből érkezik a takarékok, a postaügyek, a Magyar Fejlesztési Bank és az állami rezsicég felügyeletére. 

Bártfai-Mager 2001 óta dolgozik az MNB-nél, ahol 2005-ig főosztályvezető, majd 2005 és 2007 között a Pénzügyi Stabilitás szervezeti egység vezetője volt, 2011 óta pedig a Monetáris Tanácsának a tagja. Közgazdász tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és Moszkvában, a Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében végezte, majd a Postabanknál kezdett dolgozni, először a kockázatkezelési osztályon, majd a vezérigazgató szakmai titkára volt. 

Bártfai az MNB-s feladatai mellett még tagja volt a GVH versenytanácsának, 2010-től pedig a Magyar Közlöny Lap és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója. Az új kormánybiztos férje is dolgozott már a miniszterelnökségen 1998 és 2002 között, 2008-tól pedig a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség vezetője. 

Rovatok