Index Vakbarát Hírportál

Csak kormányközeli emberekkel bír szerződni a kereskedőház

2016. július 14., csütörtök 11:35

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (NKH) Zrt. hatmilliárdnyi közpénzből tervez új külföldi képviseleteket nyitni, de azt egyelőre nem nagyon akaródzik elárulniuk, hogy kik azok a szerencsések, akik megrendeléshez jutottak. Most viszont a Magyar Nemzet birtokába került néhány dokumentum, amelyekből érdekes részletek derülnek ki.

Például az, hogy Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter cége is kapott egy zsíros megrendelést, a magyar kormány legjobb török barátja, a Galatasaray futballklubot is tulajdonló Adnan Polat Iránban terítheti a magyar termékeket a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénzén.

A kereskedőházról és az akörüli furcsaságokról a minap itt írtunk részletesen. A külügy által dotált, idén 10 milliárdból gazdálkodó kereskedőház feladta az lenne, hogy a magyar KKV-kat exportlehetőségekhez segítse; a baj csak az, hogy ahol megjelenik a méregdrága és teljesen átláthatatlanul működő cég, ott nemhogy nem nő, hanem csökken a magyar export. A megrendelések közül pedig elég sok külkereskedelmi tapasztalattal nem rendelkező, cserébe a kormányhoz és egymáshoz közel álló üzleti körökhöz vándorolt. Korábban mi is számos dokumentumot kikértünk az MNKH-tól, de még egyet sem kaptunk meg.

A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint mostantól Fellegi cége, az EuroAtlantic Tanácsadó és Befektetési Kft. havi 2,4 millió forintért fog üzemeltetni egy izraeli partnerirodát. Az izraeli iroda költségeire a pályázati kiírásban az MNKH csaknem nettó 130 millió forint működési költséget irányzott elő a következő évekre.

A kirendeltség megszerzése iránt egyébként nagy volt az érdeklődés, összesen öt cég adott be pályázatot, köztük egy állami társaság is, amely elől végül elnyerte a megbízást a volt miniszter vállalkozása.

Az MNKH nettó 165 millió forintot különített el a következő évekre az iráni kereskedőház irodájának működési költségeire. A pályázaton az ALX Magyar–Török Kereskedelmi Központ Kft. lett a befutó, amely havonta nettó 3,4 millió forintért fogja üzemeltetni a partnerirodát. 

Ez a cég Adnan Polatnak, a Galatasaray futballklub milliárdos tulajának az érdekeltsége, aki láthatóan közel áll a magyar kormányhoz. Résztulajdonos egy, Orbán Viktor nejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető cégcsoportban, és az ő irodaházában működik az Isztambuli Magyar Kulturális Központ is. Cégének összesen további nyolc kereskedőház nyitására van szerződése Törökországban, Cirpuson és Görögországban.

Van még további érdekesség is az iratokban: az Asia Projects Kft. április elsején kötött stratégiai megállapodást az MNKH-val, miközben a képviseletek nyitásáról szóló közbeszerzési kiírás április 13-án jelent csak meg, Ők természetesen nyertek is, Sanghaj és Ningpo városában havonta nettó 4 millió, illetve 1,3 millió forintért vihetik majd az kereskedőházi irodákat. Ők egyébként már az MNKH korábbi szerződései között is szerepelnek, két másik kínai kereskedőházi kirendeltség is az ő érdekeltségük.

Rovatok