Index Vakbarát Hírportál

Tasó László ismerősei is jól jártak a nyíradonyi önkormányzat több projektjével is

2016. július 18., hétfő 13:11

Az elmúlt években több Tasó Lászlóhoz köthető ember tűnt fel több közpénzből finanszírozott Nyíradony környéki beruházásnál is. Nyíradony polgármesterének ismerősei így egy átalakított vadászkúriában, egy üzlethelyiségben, és egy felújított ifjúsági központban is kedvező pozíciókat szereztek az önkormányzat segítségével - írja a Direkt36.

Az önkormányzat tulajdonában álló Gencsy Kúria korábban a Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság székhelyeként működött, amelynek Tasó László volt az elnöke 2016-ig. Egy vita után a szervezet nevet váltott, Gúth-Keled Idegenforgalmi és Természetvédelmi Egyesületként működött tovább, és 34-ből 32 tag kilépett, hogy új vadásztársaságot alapítson. Az egyesületbe ezután lépett be kilenc új tag, akik között ott volt a a nyíradonyi polgármesteri hivatal titkárságának mindhárom tagja, Tasó László korábbi sajtófőnöke, a mostani minisztériumi titkárnője, aki akkoriban az önkormányzatnál dolgozott projektmenedzserként, Tasó unokatestvére, az egyik unokaöccse és egy másik unokaöccsének a felesége is.

A tagokkal együtt az egyesült alapcélja is megváltozott: "korszerű vadgazdálkodás és kulturált vadászati lehetőség biztosítása” helyett "az idegenforgalom fejlesztése, az aktív pihenés (...) feltételeinek kialakítása, szállodai szolgáltatás, vendéglátás”, és „jóléti beruházások kezdeményezése és megvalósítása” lett az új cél. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 38,3 millió forintot ítélt meg 2011-ben az egyesületnek a kúria átalakítására, 2013 és 2015 között pedig 47,8 millió forintnyi uniós és állami támogatást kaptak még.

A városközpont felújításához kapcsolódó projektekkel is jól jártak Tasóhoz köthető személyek. Az önkormányzat e gy uniós projekt részeként újíttatott fel üzlethelyiségeket a városközpontban az üzletek tulajdonosaival közösen. Tasó korábbi - jelenleg a testvérei tulajdonában álló - cégének, a Quattro Trend Kft.-nek is volt itt egy boltja. A bolt egy pavilonsor része volt, ennek a felújítására pedig 24,3 millió forintot (más dokumentumok szerint 31,8 millió forintot) költött az önkormányzat uniós pénzből. Az egyik, azóta már felújítás alatt álló boltot az a Rekreáció-Plusz Kft. vásárolta meg, amit az a Kincs Henrietta alapított 2013-ban, aki hosszú ideig dolgozott az önkormányzaton, illetve Tasó titkára is volt, jelenleg pedig Tasó államtitkárságán titkársági referens. Kincs 2014 szeptemberében 1000 forintért eladta az egész céget egy debreceni nőnek, akik szintén tagja Tasó tágabb rokonságának.

Kincs egy Kincses Titánok nevű közhasznú egyesület vezetője is: az egyesület épületét szintén uniós pénzből újították fel, konkrétan a nyíradonyi mozi épületét alakították át 71,5 millió forint uniós forrásból ifjúsági központtá. További részletekről ide kattintva olvashat.

A Direkt 36 cikksorozatának első részéből kiderül,hogy Tasó László fideszes országgyűlési képviselő és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára éveken át úgy töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, hogy kifelejtett értékes földeket és több millió forint agrártámogatás. Tasó a Magyar Hírlapnak adott interjúban visszautasította a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos állításokat.

Rovatok